A Berényi József vezette petíciós bizottság ma leadta a közlekedési és építésügyi minisztériumban a nemzetközi gyorsvonatok Galántán történő megállása érdekében indított petíció során gyűjtött mintegy kétezer aláírást.

A minisztérium pozsonyi épülete előtt a petíciós bizottság tagjai közül ma Agócs Gergely, Berényi József, Biró László, Pék László (valamennyien az MKP megyei képviselői), Zupko Tamás tájékoztatták a sajtót. Rajtuk kívül még Forró Krisztián és Klabuzai Andrea tagjai a bizottságnak.

Biró László tájékoztatott a pontos számokról. Összesen 1961 aláírást gyűlt össze, 1329-en a petíciós íveken, 632-en pedig az interneten keresztül csatlakoztak a kezdeményezéshez. „A petíció lényege, hogy visszatérjünk a régi gyakorlathoz, hogy Prágába és Budapestre, illetve azokból vissza átszállás nélkül utazhassunk.” Ma az a helyzet, hogy előbb vagy Érsekújvárba, vagy Pozsonyba kell utazni annak, aki vonattal szeretne Galántáról a magyar vagy a cseh fővárosba eljutni.

Zupko Tamás hangsúlyozta, nem az összes nemzetközi gyors galántai megállásáért folytatták az aláírásgyűjtést, hanem konkrét vasúti járatokért, melyeket a petíció szövege is tartalmaz. Ezek a következők: EC 270 Petrov, EC 271 Petrov, EC 272 Csárdás, EC 274 Jaroslav Hašek, EC 280 Jan Jesenius, EC 281 Jan Jesenius, EC 477 Metropol.

Pék László rámutatott, hogy Galánta városa fontos megyei csomópont is. Úgy látja, elsősorban a diákoknak és a munkavállalóknak segítene, ha kérésük meghallgatásra találna, ám Galánta az idegenforgalom szempontjából is fontos központ. Mint mondta, volt már rá példa, hogy hasonló petíció más város esetében eredményes volt.

Berényi József Nagyszombat megye alelnökeként is tájékoztatott arról, hogy az érvényes jogszabályoknak köszönhetően a megye április-május környékén megkapja a szlovákiai vasúthálózat menetrendtervét véleményeztetésre. Nagyszombat megyének így lehetősége – és ez a szándékuk – van hivatalosan is kérni a galántai megállót.

Agócs Gergely hozzátette, a régió lakosai megérdemlik, hogy kezdeményezésük sikerrel járjon. Ha a minisztérium nem hallgatja meg őket, akkor folytatják a petíciót.

O.N.