Az Európai Unióban a Leader-társulások, a helyi akciócsoportok (HACs) jelentik a vidék- és területfejlesztés egyik leghatékonyabb formáját. 2016-ban, a parlamenti választás hetében döntöttek az akkor még kizárólag Smer irányítású mezőgazdasági minisztériumban arról, hogy mely helyi akciócsoportok, kistérségi társulások jutnak a Leader országos hálózatába. A parlamenti választást követő hétfőn jelentették be a magyarlakta régiók számára lesújtó eredményt.

Akkor a Nyitrai kerület déli részéből csupán az Udvard és Környéke HACs jutott a Leader országos hálózatába. A kerület északi részéből egyetlen kivétellel az összes, azaz nyolc HACs került az országos hálózatba. A sikeres együttműködő települések, vállalkozók és civilek – több millió eurót használhatnak fel vidékfejlesztésre - kisebb-nagyobb projektek és fejlesztések fedezésére. Azt hitték akkor az érintettek, hogy ez a diszkrimináció már nem múlható felül, ezt már nem lehet túlszárnyalni. Dehogynem! Naivak voltak a szakmabeliek.

A 2016 márciusában meghozott diszkriminatív döntést ugyanis számos szakmai érdekszervezet, köztük a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetsége Brüsszelben megtámadta. Az akkori határozatot időközben visszavonták. Az új döntésre várva, a Nyitrai kerület déli részében tevékenykedő nyolc társulás öt HACs-ba tömörült, hogy nagyobb eséllyel pályázza meg a Leader országos hálózatába való bekerülést. Ez is hasztalan volt, szinte felesleges. Ugyanis a minap az SzK Mezőgazdasági Minisztériumában – amely immár az SNS felügyelete alá tartozik, de van a Most-Híd által jelölt államtitkára, vagyis politikai társfelelőse is - a panaszokat és Brüsszel közbenjárását követően meghozták az új döntést, amely a korábbi diszkriminációt is felülmúlja.

Ezúttal a Nyitrai kerület déli részből egyetlen HACs sem jutott a Leader országos hálózatába. A további három déli megyét illetően is hasonló döntés született, egy-két HACs kivételével. Bizonyára a minisztériumban azt gondolják, errefelé kizárólag hozzá nem értő, pocsék szakemberek dolgoznak, akik jottányit sem értenek a stratégiák kidolgozásához! Mi pedig mást gondolunk: újra égbekiáltó hátrányos területi megkülönböztetés, diszkrimináció tanúi vagyunk. Nem először, de csak remélhetjük, hogy utoljára. A Nyitrai kerület mellékelt térképén - amelyen az egyes HACsok, vagyis kistérségek más-más színnel vannak jelölve - a vastag fekete vonallal határolt, déli részből egyetlen HACs sem jutott a Leader országos hálózatába. A kerület északi részéből egy kivétellel mindegyik. Meddig engedjük még ezt az égbekiáltó igazságtalanságot?

Van még egy különösen érdekes része a történetnek: a megyei választások hetében még délen is a tapasztalt, komoly szakmai tevékenységet felmutató HACs-ok vezetőit nem hivatalosan arról tájékoztatták, hogy biztos befutók. Láss csodát, a mellékelt térképen megtekinthetjük, mi történt a megyei választásokat követő hétfőn. Megvárták tehát a megyei választások eredményét. Az érdekeltek pedig joggal kérdezhetik: a politikai eredménytelenségre miért kell döbbenetes, minden szakmaiságot nélkülöző döntéssel válaszolni?

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke