1,65 milliárd forintból 58 felvidéki magyar óvoda felújítása illetve felépítése kezdődhet meg a közeljövőben. Az erről szóló örömteli bejelentésről Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, Grezsa István határon túli fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Vörös Mária, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke, valamint Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke tájékoztatta ma a sajtót Bősön.

A pályázati kiírás szeptember 22. óta elérhető a Bethlen Gábor Alap honlapján, az érintett fenntartók, önkormányzati vezetők a napokban kapják készhez az erről szóló tájékoztatást.

Bősi ovisok. Kép: Körkép.sk

A magyar kormány anyagi támogatásával, az MKP stratégiai partnersége és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség szakmai felügyelete mellett induló program célja, hogy a jelenlegi, Kárpát-medencei szinten jelenleg 54 ezer főre tehető magyar óvodások száma a többi határon túli területeken is induló programnak köszönhetően 60 ezerre emelkedjen.

A meghívásos pályázati támogatások a Bethlen Gábor Alapon keresztül lesznek elérhetők.

„A Magyar Közösség Pártja ugyan nem kormánypárt és nem parlamenti párt, de ez minket nem akadályoz meg abban, hogy a magyar kormány stratégiai partnereként ne hozzuk azokat az eredményeket, amelyeket tőlünk várnak. Ennek az alapja az óvodai képzés, és erre alapozva az alapiskolai, majd a középiskolai képzés. Az anyanyelvi oktatás a magyar óvodákban kezdődik Az óvodáknak a megerősítése alap dolog. És örülünk annak, hogy Magyarország kormánya ezt támogatja” – fogalmazott Menyhárt József.

Menyhárt: Mi nem csak ígérünk, hanem cselekszünk

Az MKP elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta a Szlovákiai Magyarok c. internetes folyóirat legújabb számát is, mely a felvidéki magyar oktatásügyet veszi górcső alá (szerk. megj. a limitált példányszámban nyomtatott formában is elérhető újságot a Körkép.sk adta ki.) „Ha óvodai szinten nem alapozunk, akkor 5-15 év múlva nem lesz az alapiskoláinkat, középiskoláinkat, egyetemeinket mire alapozni”

Megjelent településvezetők, polgármesterek. Kép: Körkép.sk

– tette hozzá Menyhárt, hangsúlyozva, hogy az MKP magyar közösségben gondolkodik, nemcsak pártban, hanem egy élő közösségben.

„Mi nemcsak ígérgetünk, hogy majd lesz egy kulturális támogatás, amely nem érkezik meg, hanem azt mondjuk, itt vannak a konkrét számok, itt van a konkrét támogatás, mely szakmailag megalapozott, és a magyar közösség szempontjából fontos beruházás lesz, amely a magyar nemzet, határon innen és határon túli érdekeit képviseli.”

Grezsa István (Fidesz) kormánybiztos kiemelte, hogy ez a támogatás az új magyar önépítésnek egy fontos mozzanata. A Kárpát-medencei óvodaprogram egy olyan rendszerszintű beavatkozás, amely a gazdaságfejlesztési és oktatásügyi beruházásokkal együtt az egész Kárpát-medence magyar megmaradását kívánja szolgálni.

„A 2016 novemberében elfogadott kormányprogram 17,1 milliárd forintos forrással Trianon óta a legnagyobb ilyen típusú befektetés a határon túli óvoda ügyekben. A határon túli óvodafejlesztési követi és a vége felé járva párhuzamosan is fut az anyaországban lezajlott komoly óvoda és bölcsődefejlesztési programokkal. Ebből a 17,1 milliárd forintos forrásból Felvidék kezdettől fogva pozitívan meg volt különböztetve, hiszen az a 6,3 milliárd forintos forrás, amely Felvidékre a felvidéki partnereink számlájára került illetve kerülni fog, ha egy főre vetítjük, messze a legmagasabb támogatást jelenti a Kárpát-medencei magyar közösségek vonatkozásában” – fogalmazott.

Grezsa István határon túli fejlesztésekért felelős miniszteri biztos. Kép: Körkép.sk

Grezsa szerint Felvidéken óriási lehetőségek vannak arra, hogy a magyar gyerekek magyar óvodába járjanak, különösen annak fényében, hogy több mint 200 olyan település van, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20 százalékot, de fel sem merült, hogy ott esetleg magyar óvodába járjanak a gyerekek.

„Ebből a nagy forrásból, hála az MKP-nak, amely stratégiai partnere a magyar nemzetpolitikának, és stratégiai partnerünknek, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetségnek köszönhetően tudjuk ma a programot bejelenteni, mely nem az egyházi programról szól. 1,65 milliárd forint forrás áll a Bethlen Gábor alapban 58 felvidéki település rendelkezésére, hogy a szakmai javaslat alapján egy meghívásos pályázaton épüljenek, szépüljenek óvodák ott, ahol szükséges” – tette hozzá.

Növekszik a magyar óvodába beíratott gyermekek száma

A sajtótájékoztatón többször elhangzott az az örömteli fejlemény, hogy bár még csak az óvodaprogramnak nagyjából a híréről lehetett hallani, azaz, hogy jövőre indulhat az óvodafejlesztési boom a Kárpát-medencében, de már a hírre is növekedett a magyar óvodába beíratott gyermekek száma Kárpát-medencei szinten.

Grezsa István elmondta azt is, hogy jövőre folytatódhat a most elindított óvodaprogram, mégpedig újabb településekkel.

Vörös Mária, a Pedagógusszövetség alelnöke a program szakmai hátterét vázolva kiemelte, hogy a program előkészítése 2016-ban indult, és szakmai anyagokat dolgoztak ki annak érdekében, hogy a magyar partner minél részletesebb képet kapjon a magyar óvodák állapotáról, külső-belső fejlettségéről.

Vörös Mária, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke. Kép: Körkép.sk

A program első ütemében az egyházi óvodák kaptak szakmai segítséget a szakmai színvonal emelkedésére, hogy vonzóak legyenek a magyar szülők számára. A jelenlegi, önkormányzati óvodáknak készült program keretében egy több, mint 40 kérdésből álló adatlapot dolgoztak ki, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy a szlovákiai magyar óvodáknak mennyi a gyermeklétszáma, milyen a külső-belső felszereltsége, milyen fejlesztésekre lenne igény, milyen gondokkal küszködnek, akár infrastrukturális alapon.

5 megye 58 települése pályázhat az óvodáikra

Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke ismertette a program első körében részt vevő települések területi eloszlását. Ezek szerint Nagyszombat megyében 20 óvoda, Kassa megyében 11, Nyitra 15, Beszterce megyében 10 és Pozsony megyében 2 óvoda számára nyílik pályázati lehetőség.

Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke. Kép: Körkép.sk

„Az MKP célja, hogy ösztönözze, hogy olyan településeken is nyíljanak magyar óvodák, ahol jelenleg még nincs, hiszen az egész felvidéki magyar oktatás origója az óvodai nevelés. Azon gyerekek, akik magyar nyelvű óvodába kerülnek, nagyobb eséllyel folytatják tanulmányaikat magyar iskolákban, és arra méltóképpen a mi magyar óvodáinkban fel is vannak készülve. Erre garancia a magyar óvónőképzés is például a Selye János Egyetemen” – zárta Kiss Beáta.

Forrás: 5,5 millió eurós felvidéki magyar óvodaprogramot indít az MKP és a magyar kormány – íme, a részletek | Körkép.sk