Az V. Martosi Szabadegyetem zárónapján emléktáblát avattak a tavaly elhunyt Kovács Kata Zsófiának, valamint több programot tartottak rá emlékezve. Ugyancsak megemlékeztek a 10 éve elhunyt Kaszás Attila szًínművészről, és a fiatal felvidéki tehetségek támogatásának fontosságára hívták fel a figyelmet.

Az MKP Országos Elnökségéből a helyszínen járt Csáky Pál európai parlamenti képviselőnk, akinek bemutatták a Virágeső című színpadi játékát is. „Azért tartom fontosnak a tehetséggondozást, mert véleményem szerint ez a jövő. Egyetlen közösség sem engedheti meg magának, hogy ne figyeljen oda arra, hogy milyen vezetői lesznek egy vagy két, akár öt év múlva vagy a távolabbi jövőben. Ezért fontos a fiatalokkal foglalkozni, ezért nagy ötlet ez a tábor, ezért kell az ilyen kezdeményezéseket felkarolni. Az is fontos tényező, hogy a média itt van a fiatalokkal és az előadókkal. Az előadások célja pedig, hogy megfogják az értelmet és a lelket is.” – mondta Csáky Pál.

(Forrás: Felvidék.ma, H.A., Fotók: Hideghéty Andrea)