... a minimális tiszteletnek a jegyében hiányoltuk a Híd párt színeiben tevékenykedő Žitňanská igazságügyi miniszter asszony válaszát azon október 10-én keltezett levelünkre, amelyben felhívtuk a figyelmét a bírósági nyelvhasználat problémájára és amelyben gyors megoldást sürgettünk. A miniszter asszony, aki e fontos nyelvi jogunkat eltörlő törvények parlamenti vitájában 2015-ben ellenzéki képviselőként maga is részt vett, viszont nem tartotta érdemesnek legalább kifogást emelni a jogfosztás ellen, most minket sem tartott érdemesnek válaszra. 

A MKP mindmáig nem kapott választ Žitňanskától. Tavaly októberben csupán a sajtónak sikerült kicsikarnia belőle néhány kósza szót arról, hogy valamikor a 2017-es évben talán sor kerülhet a törvény (vissza)módosítására.

Az MKP részéről ezt a fajta ignorálást természetesen nem vesszük magunkra – ez a blogbejegyzés nem erről szól. Inkább arra szeretnék bátorítani, hogy a bírósági nyelvhasználathoz hasonló ügyekben a pártjaink által képviselt (magyar) választók érdekében ne habozzunk kiegészíteni egymást.  Ugyanis egyikünk helyzete, eszközei és lehetőségei sem ideálisak. 

Az MKP-nál ugyan hiányzik a parlamenti jelenlétből adódó érdekérvényesítési lehetőség, de – a most tárgyalt vagy korábbi ügyek tanulsága szerint – rendelkezik a magyar ügyek iránti fokozott elköteleződéssel és szakmai potenciállal!

Rajtunk sem most, sem a jövőben nem múlik majd az ilyen, a felvidéki közösségért végzett közös cselekvés...

Részlet Menyhárt József MKP-elnök blogbejegyzéséből, az egész írás itt olvasható (menyhartjozsef.sk)