Az Érsekújvári járás több településén megemlékezést tartottak az aradi vértanúk emléknapján.  Párkányban a Csemadok szervezésében tartottak megemlékezést október 6-án. A szabadságharcot követő megtorlásokra Szigeti László,  az MKP Országos Elnökségének tagja emlékezett beszédében, majd a résztvevők elhelyezték koszorúikat a kopjafánál.  Az MKP járási elnöksége nevében Bolya Szabolcs járási elnök és Szigeti László koszorúzott, a helyi szervezetet Retkes János elnök és Fekete László képviselte.  Párkány városa nevében Szabó Eugen polgármester és helyettese, Kornélia Slabáková helyezték el az emlékezés virágait, a Csemadok nevében Boócz Mária, az alapszervezet elnöke és Nagy Imre.  A megemlékezést a Szivárvány Énekkar előadása tette méltóságteljesebbé, majd  Vecserka Péter játszott tárogatón.

Érsekújvárban szintén a Csemadok szervezésében zajlott a megemlékezés. A református templom előtt álló kopjafánál az alapszervezet elnöke, Danczi József köszöntötte az emlékezőket, majd Zsapka Attila előadása következett. Rövid történelmi visszatekintőjében a járási elnök, Bolya Szabolcs az aradi vértanúk hazafias helytállását méltatta, majd mécsesgyújtással tisztelgett az aradi tizenhármak emléke előtt. A kopjafánál a jelenlévők is mécsest gyújtottak, köztük Nagy Dávid, az MKP helyi szervezetének elnöke, a járási elnökség tagja, a város polgármestere, Klein Ottokar, valamint a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének tagjai.

Szímőn a Csemadok alapszervezet a Jedlik Ányos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolával karöltve rendezett megemlékezést. Kantár Éva, az alapszervezet elnöke köszöntötte a tanulókat, a pedagógusokat és a vendégeket, köztük Bób János polgármestert és Bolya Szabolcs járási elnököt, aki emlékező gondolatait így zárta: „Tudatosítanunk kell, hogy az aradi vértanúk halála is kellett ahhoz, hogy mi ma magyarnak mondhassuk magunkat. Őrizzük emléküket, hajtsunk fejet e nagy és szent ügy vértanúi előtt, akiknek nem babérkoszorú, hanem bitófa jutott osztályrészül. Tanuljunk történelmünk nagy alakjaitól, s tegyünk azért, hogy Arad gyertyáinak fénye még sok-sok nemzedéken át világítson itt a Felvidéken is!“ A megemlékezésen felléptek az iskola diákjai és a helyi asszonykórus is.

Udvardon a szentmise után mécsesgyújtással emlékeztek az aradi tizenhármakra. Maczkó Ferenc, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke köszöntötte az emlékező udvardiakat, köztük a magyar tanintézmények vezetőit, Nagy András esperes-plébánost, Farkas Tibort, az MKP helyi szervezetének elnökét és a Csemadok elnökét, Salgó Tibort. Az aradi vértanúk emléknapján Berényi József, az MKP Országos Elnökségének tagja osztotta meg gondolatait az udvardi magyar közösséggel, majd a templomkertben álló emlékoszlopnál mécseseket gyújtottak a szabadságharc mártírjai emlékére. (mkp_éú)

Fotók forrása: Varga Ildikó, Farkas Hajnalka, MKP Érsekújvári járás Facebook oldala