2016. szeptember 10-én a pozsonypüspöki Vetvár kultúrház előtti téren került megrendezésre a hagyományos gulyásfőző verseny, immár tizenhetedik. alkalommal A hagyományos verseny szervezője a Pozsonypüspöki Helyi Hivatal. Idén a rendezvény egyik fő támogatója a Pozsony Megyei Hivatal volt.

A versenyre a régi hagyományokhoz híven a MKP Pozsonypüspöki Helyi Szervezetének válogatott csapata is benevezett; egyébként 20 csapat mérte össze tudását a versenyen. A mi csapatunk Matuszny Katalin csapatkapitány vezetésével és Foglszinger Attila „főszakács”, konyhaművész kiváló szakmai irányításával dolgozott a katlan körül. A püspökieken kívül még két tehetséges „vendégszakács” is segítette az MKP-s csapatot - Beke Tibort és Dudás Lászlót a pozsonyi járási elnökség küldte titkos erősítésnek.

A verseny reggel 8 órakor startolt, és déli 12 órakor az öttagú zsűrinek leadott minták értékelésével zárult. Utána kezdődött a népünnepély, hiszen a jelenlévő óriási tömeg már alig várta, hogy megrohamozhassa a 20 csapat katlanjait, ahol mindenki maga is értékelhette szakácsművészetünket. A MKP sátra előtt hosszú sor tolongott, és az 50 literes katlanunk szinte fél óra alatt kiürült. Az asztalkán lévő perselybe a kóstolgatók önkéntes adományokat dobáltak, amit utána a szervezőknek minden csapatkapitány büszkén átadott. A teljes bevételt a helyi óvodák és alapiskolák támogatására fordítják.

Délután került sor a verseny kiértékelésére, melyre már korábban megjelent két tiszteletbeli vendég is - Ivan Nesrovnal pozsonyi főpolgármester és Pavol Frešo Pozsony megyei elnök.

Hab a tortán, hogy a szakmai zsűri értékelése  alapján csapatunk a húsz értékelt

minta alapján a második helyezést érte el. Pavol Frešo megyeelnök szerint, aki Schwartz Zsuzsanna megyei képviselőnk kíséretében a sátrunknál ebédelt, az MKP-csapat gulyásának nem volt párja.

Köszönet jár miden csapattagnak és valamennyi segítőnknek, támogatónknak.

d3 d2 d1