A múlt pénteki pozsonyi uniós csúcsértekezlettel elkezdődött egy folyamat, amelynek végén az EU vezetői remélhetőleg valós és megvalósítható megoldásokat tesznek le az asztalra. Ez a csúcsértekezlet abban tér el sok korábbi hasonlótól, hogy meghatározó befolyása lesz arra, hogy az európai integráció megmarad-e, vagy lassú/gyors leépülésbe kezd.
Az Európai Unió jelentőségét, értékét a különböző értékrenddel rendelkező emberek különbözőképpen ítélik meg. Az azonban nem kérdés, hogy ennek a történelmi jelentőségű szövetségnek számos olyan vívmánya van, amely Európa népei és az egyes polgárok számára kivétel nélkül előnyösek. Sok ilyen vívmányhoz „hozzászoktunk”, ezeket a mindennapi életünk természetes részeként éljük meg. Hiányuk kevésbé szabaddá, kiszolgáltatottabbá és szegényebbé tenné az átlagembereket, falvainkat és városainkat, iskoláinkat, környezetünket, és ezeken keresztül nemzeti közösségünket is.

Ezen vívmányokon kívül az Európai Uniónak számos olyan terve van, illetve az EU jövőjével kapcsolatban számos olyan terv létezik, amelyek eltérő megítélésűek. Ezek a tervek ma komolyan megosztják Európát.

Meggyőződésem, hogy amikor az európai vezetők a következő fél évben a megoldásokról próbálnak majd megegyezni, három szempont érvényesítését semmiképp nem kerülhetik ki.
Egyrészt, az Európai Unió nem önmagában és nem önmagáért létezik. Minden régi és új hatáskörét, intézkedését olyan szempontból kell megvizsgálni, hogy az szolgája-e az átlagpolgárok többségének érdekeit. Az EU nem lehet egy szűk politikai és gazdasági elit játékszere.

Másrészt, az Európai Uniónak vissza kell térnie a gyökereihez: az ideológiai alapú szerepértelmezés helyett az átlagpolgárok jólétét, illetve az európai nemzetek közötti együttműködést szolgáló gyakorlati eszközként kell működnie.

Harmadrészt, nem szabad megosztó tervekhez annak árán is ragaszkodni, hogy az az eddigi pozitív vívmányokat is veszélyezteti. Európa csak annyival „több Európát” (több integrációt) bír el, amennyit a leggyengébb láncszem elbír (lásd: Nagy-Britannia kilépését). A „több Európa” végül kevesebb Európához vezethet.

Menyhárt József,
az MKP elnöke