Márton Áron püspök jelmondatát választottam a jegyzet címének. Erdélynek, de az egész magyar katolicizmus főpásztorának a 2016-as esztendőben emlékévvel adózunk. Születésének 120., halálának 36. évfordulójára emlékezik a világ magyarsága, köztük mi, felvidéki magyarok is.

Történelmünk jeles személyiségei őrt állnak nemzetünk felett. Tettük, hitük máig példaértékű. De a múltról beszélni is kell, sőt abból meríteni. Márton Áron püspök példakép magyar közösségünk számára. Olyan személyiség, akinek cselekedetei és szentbeszédei tanúságtételként szolgálhatnak mindannyiunknak. Hadnagy, vasesztergályos majd Isten szolgája. Ez mind Márton Áron, aki életében minden körülmények között népe javát tartotta szem előtt. Állandóan dolgozott, szervezett, az ifjúságot vezette a Krisztusi útra. Trianon után ez különösen nehéz volt, de így is rendületlenül tette kötelességét. Jó kapcsolatokat ápolt Erdély más felekezeteivel is, hiszen tudta, hogy a széthúzás csak tovább gyöngítheti a Trianon utáni sebeket.

„Nem vonakodom a munkától”

Püspöki jelmondata mindent elárul jelleméről. Szentelése napján hangzottak el következő szavai: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék.” Ebből is láthatjuk, hogy Márton Áron előrelátó volt és azt kereste egész életében, ami összeköti az erdélyi embereket, és nem azt, ami szétválasztja őket. Hűségesen kitartott nemzetéhez és híveihez. 1940-ben, a második bécsi döntés – Erdély kettészakítása – után Márton Áron nem élt a lehetőséggel, nem települt át a szeretett, és számára hírnevet hozó városba, Kolozsvárra. A romániai részekre szakadt Dél-Erdélyben élő híveit vigasztalta és erősítette tettekben és szavakban egyaránt. „Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.” – fogalmazott Erdély püspöke.

Gerinces jelleme egész életében arra buzdította, hogy mindig kiálljon az igazságtalanságok ellen. Hangos nemtetszésének adott hangot, amikor 1944-ben a német egységek megszállták Magyarországot és új kormány alakult - a zsidóüldözések kapcsán, felemelte szavát az antiszemitizmus ellen. De újabb gazság következett a háború után, a kommunista államhatalom éveiben. Tiszta lelkiismerettel, józan ítélőképességgel állt ki az egyház mellett a vörös diktatúra éveiben is. A kommunisták letartóztatták, bebörtönözték, de nem tudták megtörni Márton Áront. Szabadulása után szólt a béke-papokhoz, azokhoz, akik behódoltak a kommunista államhatalomnak. Rendületlenül folytatta munkáját, nem a gazdagság, a hírnév vezérelte életét. Fogolyként élt sokáig, házig őrizetben, de mindvégig kitartott Krisztus és népe mellett. Ezt a példaadást látták papjai és hívei is. Sokszor összeütközésbe került a kommunistákkal, de a Szentlélektől vezérelt bölcsessége győzedelmeskedni tudott. Halála után Rómában is kegyelettel emlékeztek meg róla.

„Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hívatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba” – mondta Márton Áron.

Ezek a gondolatok ma is aktuálisak, számunkra felvidéki magyarok számára is. Amikor az acsarkodás, a behódolás, a gazdagság utáni vágy jellemzi társadalmunkat, akkor kell tanulnunk nagy elődeink példáiból. Hit nélkül nem leszünk képesek kiállni jogaink mellett akár a politikai, akár az egyházi vonalon. Látnunk kell azt is, hogy a megpróbáltatás sokszor valami újnak a kezdetét is jelzi. Ahhoz viszont, hogy az újat megismerjük, és nemzetünk javára fordítsuk, dolgoznunk kell templomainkban, iskoláinkban, a hivatalokban és a hétköznapi életben egyaránt.

Hivatástudatunknak erősnek és tisztának kell lennie. Mindenkit máshová állított a Teremtő, mindenkinek van hivatása, csak élnie kell vele, és cselekednie. Márton Áron püspök élt a hivatástudattal, és szüntelenül dolgozott az egyházért, Krisztus népéért - felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül. Példájára rendkívül nagy szüksége van a felvidéki magyarságnak, a papságnak és mindenkinek, aki kitárja szívét, és meghallja az ő üzenetét.

Vezéreljen bennünket a cél, hogy életünk alkonyán majd mi is elmondhassuk a szentéletű püspökkel együtt: Nem vonakodtam a munkától…

Karaffa Attila