A LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás 14. alkalommal rendezett történelmi konferenciát Párkányban. Az előadások a felvidéki magyarság sorskérdéseit boncolgatják. Idén a konferencia a Szülőföldön hontalanul címet kapta, az előadók pedig a csehszlovák nemzetállam építéséről, annak magyarságra gyakorolt hatásairól szóltak. A résztvevőket a társulás elnöke, Dániel Erzsébet köszöntötte. A rendezvény védnöke, Menyhárt József, az MKP elnöke levélben üdvözölte a konferenciát. Gondolatait Bolya Szabolcs járási elnök tolmácsolta, majd saját nevében is köszöntötte a résztvevőket. A Magyar Közösség Pártja országos elnökségének tagja, Szigeti László és a járási elnökség tagja, Retkes János, az MKP helyi szervezetének elnöke is a közönség soraiban foglaltak helyet. A konferenciát Szakály Sándor történész vezette. A beneši törekvésekről Popély Gyula tartott előadást, Popély Árpád a felvidéki magyarság 1945 utáni helyzetét vázolta fel, Molnár Imre pedig Fábry Zoltán és Esterházy János üldöztetéséről beszélt. Dunajszky Géza a sokáig elhallgatott tömegmészárlások eddig ismert adatait osztotta meg a közönséggel, Szőcs Brigitta a lakosságcseréről tartott előadást, Rubovszky András pedig egy gyerki paraszt család elűzetését tárta a hallgatóság elé. A konferencián levetítették a Magukért nem felel senki c. dokumentumfilmet is. (mkp_éú)

Fotók: Vavreczky József