A Csilizközben fogadták a Szent Koronát hiteles másolatát július 23-án. Immár 20. alkalommal került megrendezésre a csiliznyáradi falunap, amelynek ezúttal különleges vendége volt. Maga a Szent Korona.

A Faluháztól körmenetben indultak a Szent Korona hiteles másával a Magyar Királyi Koronaőrség Egyesületének tagjai, a Történelmi Vitézi Rend Észak-Dunántúli Törzsszékének vitézei, Csiliznyárad testvérközségének, Tápióbicske küldöttsége Kanyó Sándor polgármesterrel az élen, a környék polgármesterei, a Felvidéki Íjász Club tagjai, a cserkészek, a hagyományőrzők és a falu apraja-nagyja, hogy a templomkertben felállított szabadtéri színpadnál kezdetét vehesse az ünnepség.

Miután ünnepélyesen elhelyezték a Szent Korona mását a Himnusz eléneklése után Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete mondott ünnepi köszöntőt. A nagykövetasszony beszédében kitért a Szent Korona kultuszára, annak fontosságára a magyar nemzet évezredes történelmében. Egyben szólt arról is, hogy a Szent Korona országában békében élhettek a különböző nemzetiségek, amelyre most is szükség van a keresztény értékek megőrzése mellett. Lukács József Csiliznyárad polgármestere ünnepi beszédében szólt a közösség fontosságáról, amelyet a Szent Korona erősíthet és tarthat meg. Wass Albertet idézetével zárta gondolatait: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!”

Szukola István az ünnepség társzervezője elmondta, hogy tavaly Szilas község adott teret a Szent Korona felvidéki útjának, idén pedig Csiliznyárad és Kisgyarmat községekben tekinthetik meg a hiteles másolatot. A Szent Korona a magyar nemzet összetartozását, a nemzeti identitás megőrzését sugározza a jövő generáció számára. – hangsúlyozta.

Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke a templomban tartott érdekfeszítő előadást  a Szent koronáról, illetve a Koronaőrségről. A templom falán leleplezésre került az az emléktábla, amely a Szent korona látogatását örökíti meg. A helyi Nyugdíjas Egyesület a Csiliznyáradi Egyházi Énekkarral közösen énekelte az Örökségünk című dalt a Szent Korona előtt, majd kezdetét vette a szentmise. A liturgiát Nagy Pál plébános mutatta be, amelyen részt vett Borsicky Judit szapi református tiszteletes asszony is, majd a szertartás végén mindketten megáldották a jelenlevőket.

Az ünnepség gazdag kulturális programmal folytatódott.

Az MKP részéről Karaffa Attila, az MKP Dunaszerdahelyi Járás és a Keresztény Platform elnökségi tagja vett részt az ünnepségen és koszorút helyezett el az emléktáblánál.

dszmkp

Fotók: Csiliznyárad község honlapja