Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár Berényi József MKP elnökkel, A. Szabó László oktatásügyi alelnökkel és Jókai Tiborral, a pedagógusszövetség elnökével ma Komáromban közösen tájékoztatta a sajtót a szlovákiai magyar kisiskolák megsegítése érdekében folytatott megbeszéléseik eredményéről. Mint köztudott, Orbán Viktor magyar miniszterelnök még a Magyar Állandó Értekezlet decemberi ülésén úgy nyilatkozott, a magyar kormány kész anyagi támogatást nyújtani azoknak a felvidéki magyar kisiskoláknak, amelyeket a bezárás veszélye fenyeget. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) elnöke kijelentette, a magyar kormány által megígért támogatásnak köszönhetően egyetlen felvidéki magyar iskola sincs veszélyben. A támogatás rövid időn belül igényelhetővé válik. A pedagógusszövetség levélben hívja fel az érintett önkormányzatok és iskolavezetők figyelmét a magyarországi támogatási lehetőségre. Berényi József rámutatott: a magyar kormány támogatása reális megoldást jelent a veszélyeztetett kisiskolák számára, a támogatás odaítélése pályázati rendszerének kidolgozása folyamatban van. Emellett rendkívül fontos, hogy a szülők gyermekeiket magyar iskolába írassák. Mint mondta, a magyar kormányzati támogatás nem végtelen forrás, és azt pótolja, amitől az iskola az állami támogatás híján elesik. A helyi önkormányzatok eddig is jelentős összeggel támogatják és támogatták az iskoláikat, erre továbbra is szükség lesz. Potápi Árpád János tájékoztatott arról, hogy a 258 szlovákiai magyar iskolából 98-at fenyeget a megszűnés veszélye. A magyar kormány támogatásának felső határa kilencszáz millió forint. Kiemelte: „A magyar közösségnek alapvető érdeke, hogy a Magyar Közösség Pártja (MKP) a márciusi parlamenti választáson visszakerüljön a pozsonyi parlamentbe, s így legyen a magyarságnak olyan érdekképviseleti szerve, amely a veszélyeztetett kisiskolák mellett ott is ki fog állni”. A. Szabó László hozzátette, a magyar kormány segítségére csak átmeneti megoldásként lehet tekinteni. Ha az MKP parlamenti párt lesz, haladéktalanul kezdeményezi, hogy a közoktatási törvényből a minimális osztálylétszámokra vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezzék. (on) kom_3 kom_2 kom_4 kom_1 Videófelvétel (részletek a sajtótájékoztatóból) itt.