Interjú a Magyar Közösség Párta újraválasztott elnökével, Berényi Józseffel (MKP Hírvivő, december)

- Elnök úr, lezajlott a tisztújítás a Magyar Közösség Pártjában, milyen tapasztalatok vonhatók le a folyamatból, hogy érzi, milyen „csapat” állt össze az irányítás különböző szintjein?
- Elnökségem alatt ez volt a második tisztújítás, hiszen az idei előtt 2011-ben is volt hasonló. Számomra kellemes tapasztalat, hogy nagy volt az érdeklődés az egyes posztok iránt járási, megyei és központi szinten is, ami azt sugallja, bíznak az emberek a Magyar Közösség Pártjában, vannak szép szándékaik és céljaik, és meggyőződéssel vallják, hogy a mi pártunk alkalmas mind a gazdasági vagy szociális, mind a társadalmi vagy kulturális elképzeléseik megvalósításához. És közben annak is a tanúja lettem, hogy a kisközösségekben aktív négy-öt fős polgári társulások is látják, bár munkájuknak vannak részsikereik és fel is figyelnek rájuk, a nagyobb közösség, szlovákiai magyarságunk érdekében kell ma már tenni. Ezek az emberek nyitnak a párt felé, tagnak jelentkeznek az interneten keresztül vagy személyesen, holott korábban elutasították a politizálás lehetőségét. A legfontosabb számomra azonban az, hogy az MKP megmaradt gyűjtőpártnak, a kongresszus pedig azt is bizonyította, a sokszínűségben is egységesek tudunk maradni, higgadtan és kölcsönös tisztelettel tudjuk megvitatni különböző álláspontjainkat, s ez nagyszerű érzés.

- A megfogalmazott szándékok és célok egyeztetése következik tehát? Készül egy új pártprogram?
- Minden bizonnyal, de mert a jövő év legfontosabb kihívása a megyei választások, most elsődlegesen a regionális programokra koncentrálunk, azokat kell úgy összeállítani, hogy pontos választ adjanak egy-egy megye gondjaira, megmutassák a kivezető utat. Ezeknek a programoknak a szintézise lesz majd az országos, ami azért is fontos, mert a kormány intézkedéseinek az eredménye jövőre mutatkozik majd meg, az említett időeltolódás miatt arra is reagálhatunk az egész Dél-Szlovákiára vonatkozó feladatrendszer elkészítése során.

- A közgyűlés óta rövid idő telt el, mégis van egy hír, amely szinte válasz a kongresszusi Nyilatkozatra, amely a magyar közösségünkkel kapcsolatos gondok között említi a Selye Egyetem leminősítésének a szándékát. A hír az, hogy a következő akkreditációs felmérésig minden marad a régiben. Hogyan fogadta a bejelentést?
- Természetesen örömmel, hiszen ez egy széles összefogás eredménye. Októberben, amikor nálunk járt az EBESZ kisebbségi főbiztosa, vázolta, hogy van esély az egyetem megmentésére, észlelt egyfajta nyitottságot a szlovák fél részéről, ezért is nyilatkoztam már akkor bizakodó hangnemben a kérdésről. Knut Vollebaek akkor azt mondta, amennyiben a magyar kormány is segít teljesíteni a feltételeket, s amennyiben mi vállaljuk a közvetítést, ő is segít meggyőzni a szlovák kormányt. Ezért mondom, hogy a hír mögött széleskörű összefogás van, de hozzáteszem: csak csatát nyertünk, háborút még nem. Viszont innét kezdve szakmai kérdésről van szó, s az egyetemen a sor a bizonyításra. Mi továbbra is készek vagyunk segíteni. Ez a jó hír pedig legyen biztatás valamennyiünk számára. A magam részéről – a közelgő karácsonyra és az új évre is gondolva – csak azt tudom kívánni mindenkinek, az ilyen és ehhez hasonló sikerek övezzék életüket az ünnepek alatt és az azokat követő hétköznapokban. -i-r