A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepli a világ magyarsága annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. E nap alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományaink ápolásának, s továbbadjuk a múltunkat meghatározó szellemi értékeket.
Dunaszerdahelyen a Vermes villa helyett idén a kultúrházban szervezett ünnepi műsort a Pázmaneum Társulás január 22-én.
A közönség soraiban üdvözölték Újpest önkormányzatának küldöttségét, Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely polgármesterét, A. Szabó László alpolgármestert, Haraszti Zsoltot, a pozsonyi magyar nagykövetség első diplomatáját.
A rendkívül pergős műsorban csallóközi művészek léptek fel. Köztük Vadkerti Imre, aki együttesének, a Kormoránnak üdvözletét is tolmácsolta. Színpadra állt a Kicsi Hang is, akik többek között Reményik Sándor Nagy magyar télben című költeményét is előadták. Kollár Katalin a Csárdáskirálynő híres nyitányával kezdett.
A rendezvényt a környék népi együtteseinek fellépése tette színesebbé. Műsorral kedveskedtek a Komenský utcai óvodások is, továbbá a Dunaág Néptácműhely, valamint a dunaszerdahelyi nyugdíjasklub Rozmaring énekkara. Hodossy Gyula költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke saját műveiből adott elő. A nap jelentőségéről a szervezők nevében Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke szólt, aki Balog Zoltán, a magyarországi Nemzeti Erőforrások Minisztériumának minisztere üdvözletét is átadhatta. Hájos Zoltán polgármester elmondta, a városi bál bevételéből a Csallóközi néptánccsoport és a Dunaág Néptáncműhelyt támogatják. A. Szabó László hangsúlyozta: "Az idestova kétszáz éves örökérvényű gondolatok jegyében mindent meg kell tennünk, hogy megmentsük kultúránkat és iskoláinkat, amelyek nemzetünk bölcsői".
Az est a Himnusz eléneklésével zárult.
on-bi