Csáky Pál EP-képviselő kezdeményezésére hivatalos szakmai meghallgatás lesz január 26-án Brüsszelben, az Európai Parlamentben a Petíciós Bizottság égisze alatt.

A „Kisebbségi jogok elmélete és gyakorlata” című kerekasztal-beszélgetés két blokkban valósul meg. Az első részben nemzetközi szakértők és európai parlamenti képviselők, valamint a FUEN (az Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniója) vezetői elemzik majd a kisebbségi jogok érvényesítésének és kiterjesztésének lehetőségeit az Európai Unióban, annak a dokumentumnak a fényében, amelyet a FUEN-nal együtt szeretnének a szervezők beterjeszteni az egyes frakciók elé megvitatásra.

A kerekasztal-beszélgetés megnyitó beszédét Csáky Pál, a PETI alelnöke tartja, majd Gál Kinga, a parlamenti Kisebbségi Munkacsoport társelnöke az őshonos kisebbségek problémáira való odafigyelés fontosságáról tart előadást. Az előadók közt szerepelnek továbbá a Kisebbségi Intergroup további társelnökei, a katalán Jordi Sebastia EP-képviselő, aki a kisebbségek nyelvén történő oktatás jövőjéről és az értelmiségnevelés fontosságáról, valamint a finnországi svéd Nils Torvalds, aki a kisebbségi nyelvek használatának és státusuk megőrzésének fontosságáról értekezik. Szó esik még a lengyel kisiskolák problémáiról Lengyelország határain kívül is, Vincze Lóránt alelnök padig a FUEN törekvéseit ismerteti majd, amelyek az őshonos kisebbségek jogainak kiterjesztésére irányulnak az Európai Unióban.

A második részben a téma a felvidéki magyar közösség helyzete, s ezen belül a nyelvhasználati jogok érvényesülésének kiterjesztése és a kisebbségi iskolák továbbélésének lehetőségei lesznek. Ebben a részben a dél-szlovákiai civil szervezetek szakértői – Nagy Dávid és Cziprusz Zoltán (Via Nova Ifjúsági Csoport), Orosz Örs és Kovács Balázs (Kétnyelvű Dél-Szlovákia), Tóth Tibor (Fontos Vagy Mozgalom) – adnak majd tájékoztatást a szlovákiai helyzetről, illetve azokról a megoldási lehetőségekről, amelyeket az MKP a választások után a szlovák parlament elé kíván terjeszteni.

Nagy Dávid jogi szakértő, a kerekasztal-beszélgetés második blokkjának egyik felszólalója előzetesen elmondta: „Nagyon fontosnak tartom, hogy ügyeinket európai fórumokon is megvitassuk, hiszen Európa szerves részei vagyunk. Sőt, lassan elmondhatjuk, hogy a legeurópaibb része az Uniónak. Ennek ellenére, olykor nem hallják a hangunk, hát most közvetlenül Brüsszel kapuin fogunk kopogtatni a jogainkért, kisiskoláinkért. Külön megtiszteltetés számomra, hogy beszámolómmal hozzájárulhatok e fontos eseményhez.

A rendezvény lezárásaként a szlovákiai magyar civil szervezetek képviselői petíciót nyújtanak át Cecilia Wikströmnek, a Petíciós Bizottság elnökének, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a kisebbségi nyelvhasználati jogok korlátozására Szlovákiában.

Csáky Pál EP-képviselő (EPP-MKP) sajtóközleménye