E címmel szerveztek vetélkedőt gróf Esterházy János életéről az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Középiskolában 2015. december 4-én.  A vetélkedő anyagát Kukor Ferenc, a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese állította össze.

Hat csapat vállalta a megmérettetést és jött el felkészítő tanárával a versenyre: a Cserhát (Pogrányi Magyar Tannyelvű Alapiskola), az Esterházyak (Kováts József MTNYA, Bátorkeszi), a Zuluk (Katona Mihály MTNYA), Corvinsuli (gútai Corvin Mátyás Alapiskola), a Tudorok (Lakszakállasi MTNY Alapiskola), valamint a Semper Fidelis (a gímesi Alapiskola) csapata. A zsűri elnöke Dr. Molnár Imre történész, Esterházy kutató volt.

Hajtman Béla, a középiskola igazgatója üdvözölte a versenyzőket és kísérőiket, valamint a zsűrit és bemutatta a játékvezetőt, Dr. Szakály Attilát, a Soproni Vendéglátóipari Szakközépiskola tanárát.

A versenyzőkre sokszínű feladatok vártak. Esterházy János életének és munkásságának ismerete mellett Zoboraljához kötődő kérdéseket is meg kellett válaszolni a tanulóknak. Verseny közben a csapatok megtekintették Esterházy János keresztútját is a Paulisz rancson.

Dr. Molnár Imre értékelésében megdicsérte a tanulókat, hogy vállalták a felkészülést. Hangsúlyozta:  Esterházy János életével példát adott nem csak Zoboraljának, a Felvidéknek, a magyarságnak, hanem minden népnek.  Bár kisebbségnek neveznek bennünket, olyan értékeket termelt ki a magyarság, hogy nincs okunk kisebbnek érezni magunkat a világ bármelyik népénél.

Hajtman Béla igazgató az elért pontszámok alapján ismertette az eredményeket. Első helyen a gímesi alapiskola Semper Fidelis csapata, felkészítő tanár Jancsó Péter, második helyen a búcsi Katona Mihály Alapiskola, harmadik helyen pedig a bátorkeszi Kováts József Alapiskola csapata végzett.  A szombathelyi Bolyai János Gyakorló Iskola és Gimnázium különdíját – három napos magyarországi kirándulást két csapat és felkészítőik részére  – a gímesi és a pogrányi csapat tagjai nyerték.