November 30-án „Beszéljük meg!” rendezvényre került sor Hetényben a helyi községi hivatal kultúrtermében. A rendezvény résztvevőit Szalai Miklós, az MKP Hetényi Helyi Szervezetének elnöke köszöntötte. A rendezvényen közös dolgainkat, gazdasági, szociális és lelki helyzetünket, közösségünk jövőjét vitatták meg. A találkozó vendégei voltak: Bayer Zsolt publicista és Samu István, az MKP Országos Elnökségének tagja, járási alelnök. A beszélgetést Domin István, az MKP Országos Elnökségének tagja, járási elnökségi tag vezette. A rendezvényen jelen volt Gyarmati Tihamér járási elnök, megyei képviselő is, valamint több helyi szervezeti elnök és tag. A találkozót nagy érdeklődés kísérte végig, utána kötetlen, tartalmas, egyben szórakoztató beszélgetés következett. A rendezvény szervezője a Magyar Közösség Pártja Hetényi Helyi Szervezete volt.