Második alkalommal rendezte meg az András-napi Kolbászfesztivált a Csemadok Helyi Szervezete Bényben, a Csemadok Kézműves Házában november 28-án. A kolbászkészítő versenyre nyolc csapat nevezett be, köztük az MKP csapata is. A csapat kolbászának elkészítésében részt vett Szigeti László, az Országos Tanács elnöke, Farkas Iván országos alelnök, parlamenti képviselőjelöltek, Dávid László, a szalkai helyi szervezet elnöke, valamint felesége Mónika, és Belák Ádám, a párkányi helyi szervezetből. Mindenkit szeretettel láttak az MKP sátrában, ahol frissítővel kínálták a látogatókat. A Magyar Közösség Pártja csapata által készített kolbászt a zsűri az első hellyel jutalmazta. A győztesnek járó emléklapot és serleget Kocka Gyula, a Csemadok helyi szervezetének elnöke adta át. Az egész napot betöltő rendezvény baráti beszélgetéssel és eszem-iszommal ért véget.

Bolya Szabolcs