Szemerkélő eső és a csípős novemberi szél ellenére az idén is több százan rótták le kegyeletüket az 1944 és 1945-ös szovjet hadsereg által végrehajtott deportálások, a „malenkij robot” magyar áldozatai emléke előtt . A helyhatósági választásokon együtt induló és sikeresen szereplő kárpátaljai magyar pártok, a KMKSz és az UMDSz az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben közösen vettek részt a rendezvényen.

A kárpátaljai magyar politikai szervezetek és a történelmi egyházak, valamint a határon túli német, magyar és társadalmi szervezetek, közöttük a Csemadok 2015. november 21-én ökumenikus megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a kárpátaljai Szolyván. A magyar és német férfiak elhurcolása, a „malenkij robot” 71. évfordulóján a sztálini terror magyar és német áldozataira emlékeztek a Sztálinizmus Áldozatainak Szolyvai Emlékparkjában. 1944-45-ben több tízezer embert hurcoltak el annak idején a szovjet csapatok kényszermunkára. A Kárpátalja etnikai magyaroktól és németektől való megtisztítását is szolgáló deportálás közvetlenül sújtotta a közeli Bodrogköz és Ungvidék, de a Kassa környéke magyarságát is.

A deportáltak egykori gyűjtőtáborának helyén létesített emlékparkban a Mártírok Kápolnájának harangzúgása jelezte a megemlékezés kezdetét. A himnuszok elhangzása után a szervezőbizottság nevében Tóth Mihály köszöntötte az emlékezőket, és beszámolt az elmúlt évben kifejtett tevékenységéről a meghívott vendégeket. A rendezők külön köszöntötték a megjelent vendégeket, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a Római Katolikus Egyházmegye képviseletében Majnek Antal megyés püspököt, a református egyház képviseletében Zán Fábián Sándor püspököt, a megjelent református espereseket és lelkészeket, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye képviselőit, a magyarországi politikai pártok képviselőit, társszervezetként kiemelten a Csemadokot, s annak képviseletében Köteles László alelnököt. Külön köszöntötték Kárpátalja megye kormányzóját, Hennagyij Moszkalt, aki először vett részt a szolyvai megemlékezésen.

Semjén Zsolt ünnepi beszédében hangsúlyozta: "Ahol állunk, temető, 15 ezer ártatlan honfitársunk tömegsírja. Sokat jelent az emlékezés, és szeretném azt hinni, hogy itt, a mártírok nyughelye fölött igazán össze tud fogni a kárpátaljai magyarság.” De nem mehetünk el szó nélkül az ellentétek mellett sem, mert a megosztottságnak az egész magyarság látta kárát - mondta, Kifejtette: ismerve az áldatlan ukrajnai állapotokat, a magyar állam segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak.

Az utána felszólaló Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a kárpátaljai magyar mártírok áldozata nem volt hiábavaló. Beszédében sürgette a Kárpátalját is érintő kelet-ukrajnai háborús konfliktus mihamarabbi békés rendezését.

Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke kritikusan szólt az ukrán törvényhozásról, amely még mindig nem rehabilitálta a 71 évvel ezelőtti kárpátaljai deportálások ártatlan magyar és német áldozatait.

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója megemlékezésében kiemelte, hogy Kárpátalján mindig békében éltek a különböző nemzetiségek. Reményét fejezte ki, hogy soha nem ismétlődnek meg a hét évtizeddel ezelőtti tragikus események.

Mint minden évben, az idén is a helyi magyar iskola tanulói pedagógusaik vezetésével, emlékműsorral tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

A kárpátaljai történelmi egyházak is adóztak az áldozatok emlékének. A római katolikus és református egyházak püspökeinek megemlékezése után a görög katolikus egyház képviselői mondtak imát az elhunytak lelki üdvéért. A gyászszertartások és a Szózat eléneklése után a résztvevők virágokat és koszorúkat helyeztek el az emlékmű siratófalára. A falakra felszerelt márványtáblák 126 magyarlakta település több mint ötezer áldozatának nevét tüntetik fel. A szlovákiai magyarság nevében a Csemadok alelnöke, Köteles László koszorúzott. Köszönetet mondott a kárpátaljai magyarságnak, hogy méltó emléket állított a felvidéki magyar bodrogközi és ungvidéki áldozatok emlékére, akik örök álmukat alusszák itt, az egykori szolyvai gyűjtőtábor tömegsírjaiban.

Ezekben a napokban hasonló megemlékezéseket tartottak Kárpátalja több magyarlakta községében, ahol 1989 után emlékműveket állítottak azok tiszteletére, akik nem tértek vissza a szovjet táborokból.