A Komáromi Járási Elnökség 2019. augusztus 7-én tartotta tervezett ülését, ahol Varga Péter az MKP országos alelnöke beszámolt a 2020-as parlamenti választásokra való felkészülésről.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége április 4-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége március 12-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte. Az ülés vendége Kocur László pártigazgató volt.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége február 26-án tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte. Az ülés vendége Kocur László pártigazgató volt.
Jókai Mór szülővárosában, Komáromban február 18-án, az író születésnapján tartották a Magyar Széppróza Napját, amely a Magyar Írószövetség kezdeményezésére idén első ízben valósult meg.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége január 22-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában, ahol a résztvevőket Becse Norbert járási elnök köszöntötte.