Farkas Iván (MKP) és Tóth Marián (Híd) kezdeményezésére a két párt polgármesterei nyílt levélben fordulnak a miniszterelnökhöz. A levélben arra kérik a kormányfőt, hogy a kormány folytasson korrekt párbeszédet a polgárokkal, az önkormányzatokkal és a megyékkel és haladéktalanul térítse meg a tömeges  tesztelés során keletkezett kiadásaikat. A levél szerzői a megelőző intézkedések további bővítéseként a szennyvízben található víruskoncentráció alakulásának állandó monitorozását szorgalmazzák, egyúttal arról is tájékoztatják a miniszterelnököt, hogy a tömeges oltás szervezésében is részt vállalnak.

 “Az elmúlt napokban a társadalmi feszültség további fokozódásának lehettünk szemtanúi, amelyet a helytelen formában elfogadott, rosszul időzített és értelmezett döntések okoztak. Ezek súlyosan érintik Szlovákia polgárainak életét. Az intézkedéseket, előírásokat és rendeleteket a kormány alig pár órával az érvénybe lépésük előtt sajtótájékoztatókon jelenti be. A bejelentett intézkedések szinte óráról órára változnak, s erről mi gyakran a közösségi médiából értesülünk. A politikusok hangulatkeltése miatt a meghozott intézkedések óriási feszültséget okoznak. Az ilyen jellegű együttműködés számunkra elfogadhatatlan,“ áll a nyílt levélben.

A levél aláírói a korrekt kommunikáció mellett az önkormányzatok tömeges teszteléssel járó költségeinek azonnali megtérítését is kérik és felhívják a kormány figyelmét arra, hogy az elegendő vakcina biztosítása mellett az oltási ütemterv felgyorsítására is szükség van.

“Az önkormányzatok mindezidáig segítették a koronavírus elleni harcot, melynek elsőszámú bizonyítéka a lakosság folyamatos és megfelelően megszervezett tesztelése. Segítettünk a tesztelésnél, az oltásnál is segítünk. Segítő kezet nyújtunk az oltás lebonyolításában a személyzet és helyszín biztosításával az egyes önkormányzatok lehetőségeihez mérten” - írják a nyílt levélben.

Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy az egész országra kiterjedően vezesse be a szennyvíz állandó monitorozását, megfigyelve abban a vírus koncentrációját.

A nyílt levél aláírói követeléseik teljesítését az egyenrangú partnerség jelének tekintik majd a koronavírus elleni harcban. Ebben a kormánynak és az önkormányzatoknak egyaránt specifikus szerepe van. Egyik sem tudja helyettesíteni a másikat.

Címkék: Farkas Iván ,