Hétfőn az SaS és a Za ľudí 15 képviselője és jogi szakértők intéztek levelet az egészségügyi tárcához és az országos tisztifőorvoshoz, amelyben az elfogadott járványügyi korlátozások ellentmondásaira figyelmeztetnek. A levelet jegyző jogászok között szerepel Nagy Dávid, az MKP elnökségi tagja is. A koalíciós képviselők és jogászok a korlátozások ellentmondásaira figyelmeztetnek

A levél aláírói hangsúlyozzák, egyetértenek a kormány erőfeszítéseivel, hogy feltartóztassák a koronavírus-járvány második hullámát, de az elfogadott korlátozó intézkedések szerintük aránytalanok, s gyakorlatilag ellehetetlenítik a kulturális és a sportrendezvények megszervezését. Ugyancsak kifogásolják, hogy az egészségügyi tárca által elfogadott intézkedések túlságosan általánosak, szerintük a kisebb kockázatú tömegrendezvényekre enyhébb szabályokat kellene foganatosítani, ahogy az a szomszédos Ausztriában, szerintük Szlovákia számára is követhető példaként, bevezetésre került. A levelet jegyző Nagy Dávid ugyancsak hangsúlyozza, hogy kiállásukkal a kultúra és a sport ellehetetlenítését szeretnék megakadályozni.

A levélírók  tulajdonképpen arra reagáltak, hogy múlt pénteken a kormány járványügyi bizottsága úgy döntött, szeptember 16-tól betiltják a tömegrendezvények szervezését az éttermekben és a szálláshelyeken. Kivételt az esküvők és a halotti torok képeznek. Október 1-től azonban az esküvőkön részt vevők maximális létszámát 30-ra csökkentik. Októbertől ismét szigorítják a tömegrendezvények szervezésének feltételeit. A narancssárga és piros színnel jelölt járásokban 100 résztvevő lehet egyszerre a szabadtéri rendezvényeken, a beltérieken 50 fő. Az egészségügyi tárca már szeptember 4-én úgy döntött, hogy azokban a járásokban, amelyek járványügyi szempontból kockázatos, illetve fokozottan kockázatos besorolásúak, tilos beltéri tömegrendezvényeket tartani este 11 és reggel hat óra között. Egyúttal ajánlást fogalmaztak meg, hogy az önkormányzatok este tíz után tiltsák be az alkoholfogyasztást.  (forrás: ma7.sk)