![](/sites/default/files/styles/hero_large/public/2018-05/badsz1.jpg?h=3e138f7c&itok=DUQJ8giR)
A Baross Alapítvány az őszi forduló után most újraindítja gazdaságélénkítő fórumait a magyarlakta járásokban. Az alapítvány munkatársai a Dunaszerdahelyi járásban ez alkalommal is Somorján találkoztak először a vállalkozókkal, akiket Orosz Csaba, Somorja város alpolgármestere hívott meg a fórumra, 2018. május 3-án. Iván Tamás, az alapítvány előadója a déli járások ipari fejlettségéről nyújtott átfogó tájékoztatót, majd a kis- és közepes vállalkozókat érintő program lehetőségeiről adott elő.
Dunaszerdahelyen az Üzleti és Tájékoztatási Központba várták az érdeklődőket. Menyhárt József, az MKP országos elnöke nyitóbeszédében kifejtette, a fórum célja elsősorban az, hogy eszmecseréink során magunk határozzuk meg, melyek azok a területek, ahol a leginkább szükség van a gazdaság élénkítésére. A Baross Alapítvány ebben kíván a segítségünkre lenni.
A fórum 2018. május 7-én folytatódik a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban, majd azt követően Bősön találkoznak a gazdasági vállalkozásokban érdekeltek. (bi)