A Baross Alapítvány az őszi forduló után most újraindítja gazdaságélénkítő fórumait a magyarlakta járásokban. Az alapítvány munkatársai a Dunaszerdahelyi járásban ez alkalommal is Somorján találkoztak először a vállalkozókkal, akiket Orosz Csaba, Somorja város alpolgármestere hívott meg a fórumra, 2018. május 3-án. Iván Tamás, az alapítvány előadója a déli járások ipari fejlettségéről nyújtott átfogó tájékoztatót, majd a kis- és közepes vállalkozókat érintő program lehetőségeiről adott elő.   

Dunaszerdahelyen az Üzleti és Tájékoztatási Központba várták az érdeklődőket. Menyhárt József, az MKP országos elnöke nyitóbeszédében kifejtette, a fórum célja elsősorban az, hogy eszmecseréink során magunk határozzuk meg, melyek azok a területek, ahol a leginkább szükség van a gazdaság élénkítésére.  A Baross Alapítvány ebben kíván a segítségünkre lenni.

A fórum 2018. május 7-én folytatódik a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban, majd azt követően Bősön találkoznak a gazdasági vállalkozásokban érdekeltek. (bi)