Mély megrendüléssel fogadtuk Búcsi Teréz halálhírét.

Hosszú évekig a Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezetének aktív tagja volt. Munkáját fiatalos lendülettel, nagy odaadással végezte.

Őszinte részvétünket fejezzük ki hozzátartozóinak.

Emlékét tisztelettel megőrizzük

--

Engesztelő szentmisét tartottak Párkányban a Szent Imre templomban december 28-án délután. A szentmisét Magyar Károly esperes celebrálta, aki maga is jól ismerte a párkányi tanítónőt, hisz hívő emberként rendszeresen ott volt a vasárnapi szentmisén. Megemlékezésében az atya is kiemelte azt a szolgálatot, emberek iránti szeretetet, amellyel a jó Isten megáldotta őt. Tálentumnak nevezte az isteni adományt, melyet ő halála napjáig igyekezett továbbadni a felnőtteknek, aktív pedagógiai pályáján pedig a gyerekeknek.

A szentmisén hozzátartozóin kívül főleg pedagógustársai, jó barátai, ismerősei voltak jelen. Ott voltak a Magyar Közösség Pártja megyei képviselői is.

Búcsi Teréz hiányát nehéz lesz pótolni mind a helyi MKP, mind a Csemadok, Rokkant Szövetség, Pedagógus Szövetség vezetőinek, mert neki második otthona a magyar közösség volt.

Az érte szóló szentmisén valamennyien erre a hiányérzetre gondoltunk.

Emlékét szívünkben őrizzük!

 

Dániel Erzsébet

Címkék: Párkány,