Párkány

2021. június. 4.

A Csemadok alapszervezete, a Magyar Közösség Pártja, a Memoriae Patrum Honismerti Társulás, és az Ady Endre Alapiskola közösen szerveztek emlékezést a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján Párkányban.

2020. november. 30.

Kedvező hír a párkányiak és a környékbeliek számára, hogy Párkányban hamarosan mobil Covid-tesztelési állomás nyílhat.

2020. szeptember. 29.

Kisgyarmaton tartotta soron következő járási konferenciáját az MKP. Az Érsekújvári járás küldötteit Gróf Katalin, a település polgármestere és Szelecky Tamás, a helyi szervezet elnöke köszöntötték.

2020. szeptember. 29.

Az Interreg Szlovákia-Magyarország Program jelentős támogatásával jövőre két fontos kerékpárút, illetve útszakasz épülhet meg a Duna és az Ipoly mentén.

2020. február. 7.

Párkányban 2017-ig működött a felnőttek számára és a gyermekek számára is orvosi készültség.

2019. május. 14.

A szobor kicsomagolásával a viszályok is előjönnek - ezt hangsúlyozta beszédében Menyhárt József a Magyar Közösség Pártjának elnöke azon a megmozduláson, ahol a párkányiak a Štúr szobor felállítása ellen tiltakoztak. 

2021. április. 25.

Ünnepélyes keretek közt nyitották meg a nagykapacitású oltóközpontot a Párkányi Rendelőintézet épületében, ahol a lakosság oltása a hétvégéken fog zajlani.

2021. január. 29.

Bolya Szabolcs, az MKP járási elnöke, Nyitra megyei képviselő mutatott rá, hogy bár a kormány már megnyitotta az oltások 3.

2020. május. 27.

A járvány okozta válság súlyosan érintette az önkormányzatokat, a költségvetés csökkentése mellett a szolgáltatásokat és a fejlesztéseket is nehezítette.

2019. október. 7.

A párkányiak a kopjafánál emlékeztek a szabadságharc mártírjaira Bokor Klára • 2019. október 07., 08:36