Sikeres élsport nélkül nem lehet jó országimázst építeni...

Zajlik a jégkorong-világbajnokság. Júniusban lesz a labdarúgó Európa-bajnokság, sőt idén kerül megrendezésre az olimpia is. Nagyobb reklámról, illetve országimázs-építésről nem is álmodhatunk, mint amikor az olimpián országunk versenyzői érmeket produkálnak. Ehhez persze az kell, hogy a sporttehetség-gondozás nagy humán erőforrású merítéssel dolgozhasson, hogy a különböző szakágakban kinevelődhessenek az éremesélyes tehetségek.

Az MKP-ban úgy véljük, hogy az oktatásban (az óvodáktól a középiskolákig) ehhez komplex sporttehetség-gondozási stratégiára és infrastruktúra-fejlesztésre van szükség. Az iskoláknak, sőt az óvodáknak felszerelt tornatermekre lenne szüksége. Tudvalévő, hogy gyermekeink az előző generációhoz képest  kevesebbet mozognak. A jelenlegi, de már az előző kormány is megígérte, hogy komolyan veszi a sporttehetség-gondozást, illetve a tömegsport fejlesztését, amely egyúttal prevenciós stratégia is az egészséges társadalom kineveléséhez. Az infrastruktúra fejlesztésén a jelenlegi kormány mást ért, mint az MKP. Mi úgy gondoljuk, nem olyan áron és módon kellene a sportot támogatni, ahogyan azt a jelenlegi oktatásügyi miniszter, illetve kormány teszi.

Peter Plavčan oktatásügyi miniszter május 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 75 millió eurós összkiadással (!!!) megépül Szlovákia várva várt nemzeti stadionja. Végre! Ezt mi is üdvözöljük. Ugyanakkor sokkolt minket az ár és a döntés módja is.  A kormány 27,2 millió euró vissza nem térítendő támogatást ad egy oligarchának, aki verseny nélkül építi meg a stadiont 75 millió euró értékű összkiadással. Ez azon kívül, hogy nem igazán etikus (csak finoman jeleznénk a minisztériumnak), láthatóan túlárazza az egész projektet, szóval megint valakinek ellenőrizetlenül a zsebében landol egy csomó pénz. Nem véletlen tehát, hogy ez a kormány is folytatja jogelődje irányvonalát: közpénzeken támogatja az oligarcha baráti köröket!

sa1Nincs új a nap alatt

Gondoljuk végig: ahelyett, hogy a szemtelenül csekély pályázati összeget, azt a 30 millió eurót, amely az össz-szlovákiai tornatermekre (felújításra és technikai felszerelésre) a kormány által kiírt pályázati pénzcsomagban benne van, megnövelnék, legalább azzal a vissza nem térítendő támogatással, inkább egy túlárazott, multimilliomos vállalkozó stadionjának költségvetéséhez járulnak hozzá. Tudni kell ugyanis, hogy a nemzeti stadion megépülése után nem lesz az állam tulajdona! A teljes tisztánlátás érdekben azt azért le kell írnunk, hogy ha a vállalkozó eladja az államnak, akkor le kell az árából számolni a vissza nem térítendő 27,2 milliós állami támogatást. De ez így is ordítóan etikátlan. A parlamentben eddig még senki sem emelte fel ez ügyben a hangját, pedig ez is a nagy pénzlenyúlásos valóságshow egyik kivitelezése. A környező országok stadionjai (Genfben vagy Budapesten a Groupama Aréna stb.) ugyanilyen kapacitással, versenyeztetéssel vagy közbeszerzéssel közel fele áron készültek el.

Az MKP-nak nem azzal van gondja, hogy nemzeti stadion épül, hiszen szükség van rá. Szlovákia fővárosa ugyanis Kelet-Közép-Európa utolsó városa, ahol nincs nemzetközi mérkőzések lejátszására alkalmas stadion. Azzal viszont gondunk van, hogy a finanszírozás túl van árazva, nem volt versenykiírás sem a tervek elkészítésére, sem a kivitelezésre. Továbbá ezen nagyon magas összegeknek meglenne a helyük az oktatás azon részében, ahol hiány van, például a tornatermek rekonstrukciójára is lehetne pénzt fordítani. Az MKP-nak célkitűzése, hogy a tömegsportok és a sporttehetség-gondozás támogatására, valamint a mindennapos testnevelés bevezetésére

legyen kidolgozott stratégia,

ehhez viszont elengedhetetlenek a jól felszerelt tornatermek - nem csak az iskolákban, hanem már az óvodákban is. Szükség van ezen kívül állami régiós tehetséggondozó sportcentrumok kiépítésére, amelyek a szomszédos államokban működőképesek (lásd Magyarországon). A jelenlegi 30 millió eurós támogatás a tornatermek rekonstrukciójára nevetséges, és egyben szomorú összeg, főleg, ha összehasonlítjuk, hogy már 16 évvel ezelőtt csak a technikai felszerelésre a Dzurinda-kormány 300 millió Sk-t (akkori reálértékét vegyük figyelembe) hagyott jóvá.

Tömegsport és mindennapos mozgás nélkül nincs egészségesebb társadalom! Sikeres élsport nélkül nem lehet jó országimázst építeni. Az MKP-nak ez prioritás!

Samu István,

az MKP ügyvezető Országos Elnöksége tagja

Címkék: Samu István ,