A Magyar Közösség Pártja február 24-én kampányrendezvényt tartott Lakszakállason a helyi kultúrház zsúfolásig megtelt nagytermében, ahol a résztvevőket Kucsora István, az MKP helyi szervezetének elnöke – alpolgármester köszöntötte. A rendezvény keretén belül bemutatkoztak a Komáromi járás parlamenti képviselőjelöltjei: Samu István, Knirs Imre, Gyarmati Tihamér, Domin István, valamint a Rimaszombati járásból Cziprusz Zoltán és a Dunaszerdahelyi járásból Polák László. A kampányrendezvényen fellépett Mága Zoltán hegedűművész és az „angyalok”. A rendezvényen részt vett a település polgármestere, Bartal András (MKP), valamint a környező települések polgármesterei is. A kampányrendezvény nyereménysorsolással és a résztvevőkkel való kötetlen beszélgetéssel zárult.