A Magyar Közösség Pártja is azon a véleményen van, hogy a jelenlegi kormányt le kell váltani a választásokon, hogy ezt követően a jobboldal kerüljön hatalomra, mondta el vasárnap, június 7-én a TA3 hírtelevízió Politikában c. műsorában Berényi József elnök.

A Kilenc hónap a választásokig alcímű vitaműsorban olyan pártok képviselői szerepeltek, akik ott lehetnek majd jövőre a parlamentben. A műsorvezető hangsúlyozta, hogy az MKP a legutóbbi felmérés során is elérte az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Berényi vitapartnere Juraj Miškov, a SKOK elnöke volt, s a felsorakoztatott témákban a két politikus nagyjából azonos véleményt képviselt, így a járulékterhek csökkentését is mindketten szorgalmazták. Berényi hangsúlyozta, hogy a lakossággal való találkozások alkalmával egyértelműen megfogalmazódott az az igény, hogy elsősorban a kis- és középvállalkozók járulékterheit kell csökkenteni, hiszen ők viszik a hátukon az ország gazdaságát, a munkanélküliség csökkentésében is fontos szerepet játszhatnak. De módosítaná az MKP, az elnök szerint „rossz"-nak nevezett közbeszerzési törvényt is. Úgy véli, nincs jól beállítva az a rendszer, ahol nem a jobb, hanem az olcsóbb pályázónak van előnye.

Az újra megnyitott 2. nyugdíjpillér kapcsán elmondta, pártja ezt a takarékossági lehetőséget meg szeretné hagyni a jövőben is. A kormány szociális csomagjáról mindkét politikus úgy vélekedett, szükség van rá. Berényi szerint az ilyen intézkedéseket azonban nem közvetlen a választások előtt, hanem mindjárt utána, a kormányzás 3-4. hónapjában kell bevezetni. „Ha már ilyen magas a gazdasági növekedés az országban, ahogy legutóbb hallottuk, arra is gondolhatott volna a kormány, hogy az öregotthonok kapacitását bővítsék, mert rettenetesen hosszú a várakozási idő" – tette hozzá az MKP elnöke.

Az egyes beruházóknak juttatott állami támogatás jogosságát is elismeri, de csak átmeneti megoldásnak tartja. Úgy véli, ha egy vállalkozás adókedvezményt kap néhány évre munkahelyteremtésért, az adószabadság lejárta után újra már ne kaphasson. „Ezzel visszaélnek Szlovákiában, nem egyszer zsarolják az államot"-mondta. Paradoxnak nevezte viszont a kormány leszakadó régiókhoz való hozzáállását. „Arról beszélnek, hogy törvénybe foglalják a hátrányos helyzetű régiók megsegítését, segíteni akarnak Gömörnek, erre most évtizedekre leállítják a gyorsforgalmi út építését.
Az MKP egyik fő törekvése a megfelelő úthálózat kiépítése a déli régiókban" – szögezte le. A párt programjának gazdasági és szociális fejezete még készül, de a megmaradás koncepciója már kész, amely abból indul ki, hogy jelentős számban fogy a magyarság, erős az asszimiláció és az elvándorlás.

Az MKP ennek orvoslására, nyugati bevált minták alapján az önkormányzatisági rendszer bevezetését tekinti a leghatékonyabb megoldásnak. Példaként említette, hogy a hatalom által megállapított minimális osztálylétszámok a magyar kisiskolák 42 százalékát érintik hátrányosan. „Épp itt az ideje, hogy az állam hatásköréből kiemeljük, s önkormányzati rendszerbe helyezzük át a nemzetiségi oktatást „ – magyarázta Berényi a műsorvezető autonómiát firtató kérdésére.

BA, Felvidék.ma

Az egész műsor megtekinthető a TA3 videóján. Berényi József szereplése 1:57:10-től kezdődik: