#megyezmásképpis
Hanyagul és késve végzi a munkáját, a felelősséget pedig az emberekre tolja. Ráismertek? A közlekedési minisztériumról van szó.
Kezdődött azzal, hogy az R7-es és D4-es nyomvonala alatt drágán felvásárolták a telkeket, amivel néhány szerencsés milliókat keresett. Folytatódott egy jókora csúszással. A PPP-szerződés aláírásakor azt ígérték, 2019-ben már az R7-esen autózhatunk, a valóság 2020 utáni dátum lesz. Közben aszfaltozókat építenek az emberek kertje mögé, illegális kavicsbányákkal sebzik a Csallóközt.
Aztán kitalálják, hogy egyszerre kezdik átépíteni a pozsonyi csomópontokat, aminek az eredménye hónapokon át tartó káosz lesz. Az alternatív útvonalakról és tehermentesítésről nem értesítik az embereket, merthogy még tervük sincs arra, hogyan enyhítsék a helyzetet.
Vagyis van – a közlekedési miniszter #másképpmegyek kampányt indít: felszólítja az embereket, járjanak biciklivel, gyalog vagy vonattal. Tehát ha dugó lesz, arról az emberek tehetnek, mert autóznak, nem azok, akik a fejetlenség és hozzá nem értés miatt ezt az állapotot előidézték.
Valóban jó lenne, ha többen használnák a tömegközlekedést a saját autó helyett, ám ehhez nem egy FB-hashtag kell, hanem valós, kézzel fogható intézkedések, alternatívák, amelyek meggyőzik az autósokat. Akik sokszor nem úri jókedvükben dugóznak másfél órákat, hanem mert nincs nagyon más választásuk.
Ez a kampány sajnos csak egy pótcselekvés. Így a #másképpmegyek hiteltelen, helyette a #megyezmásképpis jobban kifejezi a valóságot. Másképp, jobban kell csinálni!