Menyhárt József egy bejegyzést tett közzé.

Új elnökünk lesz!

Andrej Kiska bejelentette, hogy nem indul a 2019-es államfőválasztáson.

Elnökségének értékelésére még lesz idő, most az a legfontosabb, hogy megfelelő jelöltet találjunk és a jobboldal párbeszédet kezdjen ebben a témában.
Olyan jelöltre van szükségünk, aki képviselni tud minket. Bárdos Gyula négy éve ezt a feladatot kitűnően ellátta.

Fontos ugyanakkor az is, hogy az a jobboldali jelölt, aki a második fordulóba a végső győzelem esélyével bejut, értelmezni tudja a magyar ügyeket. Ne legyen irántuk közömbös, ne csak a szavazatainkat akarja, de ügyeinket is fel tudja karolni! Ehhez intenzív kommunikációra lesz szükség jobboldali partnereinkkel.

Kiska távozik, ám bejelentette, hogy aktív marad. A Fico-féle maffiakormánnyal szemben álló erőket fogja segíteni. Ez jó hír. Az államfő a legmegbízhatóbb politikusként jelentős társadalmi tőkét halmozott fel, amit Szlovákia jobbá tétele érdekében kamatoztathat.