Kampányhajrá Dunaszerdahelyen

Esemény időpontja
Helyszín

A Magyar Közösség Pártja tisztelettel meghívja a kampányhajrá rendezvényére a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba 2017. október 28-án 19:00 órára. 
Beszédet mond Menyhárt József, az MKP elnöke. Bemutatkoznak a párt Dunaszerdahelyi járásának képviselőjelöltjei, illetve megyeelnökjelöltje.

Fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

A Honvéd Táncszínház neve 2014. július 1-jétől Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változott. Az új név jól kifejezi a Társulat hazai, európai és tengeren túli küldetését, a Kárpát-medencei magyar néptánckincs megismertetéséért és népszerűsítéséért végzett felelősségteljes és professzionális munkáját. Az új név külföldön egyértelműen azonosítható és idegen nyelvekre pontosan lefordítható megnevezést nyújt, valamint hagyománytisztelettől vezérelve őrzi örökségét.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckara Magyarország legnagyobb létszámú, 40 tagú (20 pár) hivatásos néptánc együttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből a nagy-formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklór műsorokig, a rockoperáktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a néptáncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.

Mindenkit szeretettel várunk!