2021. március. 16.

Hétfőn, 2021. március 15-én zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat soron kívüli, 25. képviselő-testületi ülése. Egyetlen napirendi ponttal: a megye nagy kapacitású oltóközpontjának létrehozásáról.

2021. március. 15.

Dicséretes, hogy a Brüsszelből lépésben érkező oltóanyagok pótlására a kormány alternatív beszerzési forrásokhoz nyúlt. Helyesen, mivel az emberéletek, az egészség megóvása a geopoitikai taktikázást jóval felülmúló alapelv.

2021. március. 12.

A Európai Unió a világjárvány gazdaságai hatásainak enyhítésére létrehozta az EU Felújítási Alapját. Ebből 5,8 milliárd euró jár Szlovákiának.

2021. március. 9.

Első közérdekű tájékoztatás, hogy Nyitra megye pályázata a vidéki körzeti álalános orvosi, körzeti  gyermekorvosi és fogászati rendelők újjáépítésére vagy megnyitása előtti berendezésére továbbra is nyitva áll, egészen 2021.

2021. március. 8.

Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Gyimesi György parlamenti képviselő (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek ) és Berényi József, az MKP, illetve Nagyszombat megye alelnöke ma Pozsonyban sajtótájé

2021. március. 7.

Két éve még attól borzadtunk el, hogy Ukrajnában egy szélsőséges félkatonai szervezet (Mirotvorec) listázta a kettős állampolgárságú kártpátaljaiakat.

2021. március. 4.

Martin Klus, a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára azt állítja, hogy a kettős állampolgárság terén azért nem állítható vissza a 2010 előtti szlovákiai gyakorlat, mert elfogadhatatlan, hogy valakik érzelmi kötő

2021. március. 4.

A Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházában a mezőgazdaság gondjairól és a hiányzó támogatási rendszerekről tartottak szakmai fórumot.

2021. március. 1.

Egy hónapja, egészen pontosan 2021.

2021. február. 26.

Forró Krisztián MKP-elnök és Papp Sándor, az MKP Stratégiai Munkacsoportjának elnöke ma Pozsonyban sajtótájékoztatót tartottak a Közös hang néven indított felvidéki párbeszédről.

2021. február. 24.

Ma a kormány jóváhagyta az állampolgársági törvény módosítását. A kormány döntése a tavaly nyáron elkészített belügyminisztériumi tervezethez hasonlóan, elutasítja a 2010-es állapotokhoz való visszatérést.

2021. február. 24.

Az év kezdetétől fokozatosan nyíltak meg az oltóközpontok az állami, a megyei, a városi és a magán-kórházakban.

2021. február. 23.

A szavakat tett követte, ma a galántai Szent Lukács Kórháznak átadták Magyarország kormányának ajándékát, a 10 modern lélegeztetőgépet.

2021. február. 19.

Bár a kormány szóban elkötelezte magát a minél gyorsabb és szélesebb körű oltási stratégia kivitelezése mellett, a tegnapi döntés jelentős mértékben akadályozza ennek megvalósíthatóságát.

2021. február. 19.

Egyre nagyobb a baj Szlovákiában. A miniszterelnök novemberben ledobott „tesztelési atombombája” már csírájában szlovák nemzeti felkeléssé transzformálódott.

2021. február. 19.

Az MKP székházában a minap megtartottuk a soron következő szakmai fórumot, ezúttal az itteni egészségügy helyzetéről, állapotáról. Tekintettel a szigorú járványszabályzatra, a szakmai fórumon ismét kevesen lehettünk jelen.

2021. február. 16.

Az egészségügyi ellátás állapotáról folyt ma szakmai tanácskozás az MKP pozsonyi székházában, majd Forró Krisztián MKP-elnök, Farkas Iván szakmai alelnök, Sárközy Irén (a Híd szakpolitikusa) és Viola Miklós (az MKP szakpo

2021. február. 11.

Amikor a koronavírus egyre több áldozatot szed és a helyzet egyre válságosabb, a segítségnyújtás is felértékelődik.

2021. február. 9.

Mielőtt a lényegre térnék, el kell mondjam, hogy szeretem a tényekkel alátámasztott közléseket, mert ez jelenti a tiszta gondolkodás alapját.

2021. február. 9.

Farkas Iván (MKP) és Tóth Marián (Híd) kezdeményezésére a két párt polgármesterei nyílt levélben fordulnak a miniszterelnökhöz.