Menyhárt József

megyei képviselő

Dunaszerdahelyen születtem 1976-ban. Nős vagyok: feleségemmel, és két lánygyermekünkkel a csallóközi Nyékvárkonyban élünk. 2002–2014 között képviselő voltam szülőfalumban, tanult hivatásom révén főleg az oktatás és a kultúra területén tevékenykedtem. 2013-tól mindmáig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 2016-ban a Magyar Közösség Pártja országos elnökének választottak.

 

Tanulmányok:

  • 1999 – 2002: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Doktori Program, PhD-képzés; sikeres disszertáció éve: 2008
  • 1997 – 1999: részképzés a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
  • 1994 – 1999: Comenius Egyetem, Pozsony, Bölcsészettudományi Kar (magyar–német szak)
  • 1990 –1994: Magyar Tannyelvű Gimnázium Dunaszerdahely
  • 1982 – 1990: Magyar Tannyelvű Alapiskola, Nyékvárkony

Szakmai gyakorlat, foglalkozás:

  • 2004 –   Konstantín Egyetem (Nyitra), Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
  • 2001 – Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely)
  • 1999 – 2001: Galántai Magángimnázium

 Tagság:

  • 2010: Magyar Közösség Pártja
  • 2009: Arany A. László Polgári Társulás
  • 2002: Kempelen Farkas Társaság
  • 2001: Gramma Egyesület
  • 1999: Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport
  • 1991: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Nyelvtudás:

  • magyar – anyanyelv
  • német – nagyon jól, aktívan (felsőfokú nyelvvizsga)
  • szlovák – nagyon jól, aktívan (érettségi vizsga)
  • angol – alapszint

Egyéb ismeretek:

  • PC alkalmazások: Windows XP (Word, Excel, PowerPoint); Macromedia Flash MX (weblapkészítő program);
  • QuarkXpress (kiadványszerkesztő program);
  • Adobe In Design CS (kiadványszerkesztő program);
  • “B” kategóriás jogosítvány
Profile picture for user menyhartjozsef
Születési időpont
1976
Foglalkozása
tanár, egyetemi adjunktus

Hírek

September 29. 2018.
The Party of the Hungarian Community is celebrating the 20th anniversary of its e
August 10. 2018.
The present case is the greatest international scandal and shame of the last 20 years of Slovakia.
April 13. 2018.
On the invitation of József Menyhárt, Chairman of the Party of the Hungarian Community

Facebook bejegyzései

May 20. 2019.

Gömörben Benne (is) látjuk Európa jövőjét: Mag Fodor Enikő!

May 18. 2019.

Vásárúton a réteshúzó fesztiválon az MKP és a Család színeiben...

May 17. 2019.

Mi magyarok otthon vagyunk a Kárpát-medencében: ismerjük a bőséggel termő mezők hajladozását, erdeink gazdagságát, vizeink bőségét... van, hogy szembe fúj a szél, van, hogy eső áztatja arcunk – de ezer éve tartjuk magunk Európában.

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. A mi irányunk tiszta és világos: nekünk, a Kárpát-medencei magyar összefogás tagjainak, Csíkszeredától Dunaszerdahelyig, Beregszásztól Zentáig az az érdekünk, hogy Brüsszelben együtt és közös hangon képviseljük az értékeinket.

Ha május 25-én elegen leszünk a választóhelyiségekben, el fogjuk érni a céljainkat. Ha nem leszünk elegen, mások döntenek majd az életünkről, jövőnkről.

Ne bízzuk másokra a felvidéki magyarság jövőjét!

May 15. 2019.

Himnusz: vissza a semmibe

Megszavazta a parlament az új „himnusztörvényt”. Ha az államfő is úgy akarja, akkor pár nap múlva nem lehet bírságolni a magyar Himnusz énekléséért. Amíg ki nem hirdetik a törvénytárban, addig viszont a tegnap éjféltől hatályos rendelkezés érvényes, amely büntetést ír elő.
Eredmény a mai nap? Nem. Hanem az elmúlt évek állatorvosi lova.

Azt hazudhatjuk magunknak, azt hazudhatják nekünk, hogy valami sikerült. A siker viszont egy korábbi állapot elérése, esetünkben egy olyan állapoté, ami eleve nem volt jó. Továbbra is adott egy zagyva törvény az állami jelképekről, tele gumiparagfarusokkal, továbbra is büntethető a magyar zászló kitűzése a stadionokban.

Nem sikerekből, nem is félsikerekből, hanem sikerként eladott tangólépésekből áll az elmúlt évek parlamenti munkája. Ennél sokkal több kell ahhoz, hogy ne fogyjunk!

May 15. 2019.

Mától büntetnek a Himnuszért!

Barátaim, nézzük a makacs tényeket! Félreszavaztak, ígérgettek, az eredmény pedig: mától hatályos a magyar himnusz éneklését és lejátszását bírságoló törvény. Ennyi.? Ez a lényeg, ami az embereket érdekli és érinti.

Ha hinni lehet a parlamenti háttér-információknak, ráadásként a Himnusz éneklésének ügye újabb koalíciós kufárkodás témája lesz. Ezt érdemeltük? Ezt érdemeljük?

https://ma7.sk/kozelet/kedd-ejfeltol-ismet-buntetheto-a-himnusz

May 12. 2019.

[A harmincadik] Imanap után

“Zörgessétek a mennyország ajtaját, a Szlovák Püspöki Konferencia ajtaját magyar papi és szerzetesi hivatásokért, de különösen magyar főpásztorért! Ne nyugodjatok bele a magyar pásztorok utáni éhségbe! Ne adjátok fel!”

Mons. Lénár Károly atya így buzdított a XIII. Komáromi Imanapon. Eltelt tizenhét év, de szavai ma is ugyanúgy érvényesek: magyar papi hivatások és hiteles magyar főpásztor nélkül szétvert nyáj a felvidéki magyar katolikus közösség!

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.
Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába! [Mt 9,35-38]

May 11. 2019.

Párkányi délután:-)