Ötödik alkalommal rendeztek fröccsnapokat Szímőn. A Vág-menti településen hagyománnyá vált, hogy a falu neves szülöttére, Jedlik Ányosra, a fizikus-feltalálóra nagyszabású rendezvény keretében emlékeznek a helyiek.
Nagyszombat Megye Önkormányzata különös figyelmet szentel az oktatásügynek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a nyári szünidő alatt több felújítást is elvégeznek a megyei fenntartású iskolákban. Berényi József kerületi alelnök 2016. 8.
A Csemadok Nyitracsehi Alapszervezetének Szent István-napi megemlékezése ünnepi szentmisével kezdődött, melyet a magyarországi Borsos József atya, pálosrendi szerzetes celebrált.
Az Ung-vidék központjában augusztus 21-én tartottak megemlékezést az államalapítás évfordulója alkalmából. Az esemény helyszíne hagyományosan a nagykaposi Szent István szobor parkja volt.
A CSEMADOK Nagymegyeri Alapszervezete és a város önkormányzata háromnapos rendezvényfolyammal emlékezett meg államalapító Szent István királyról. Péntek délután szabadtéri rock koncerttel szórakoztatták az érdeklődőket. 2016.
Augusztus 20-án, legrégibb és legnagyobb ünnepünkön, Szent István királyunk napján a Magyar Közösség Pártja inámi, ipolybalogi, ipolykeszi, ipolynyéki és nagycsalomjai helyi szervezete Ünnepeljünk együtt! címmel regionális ünnepséget szervezett.