Hétfőn lezajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 37. képviselő-testületi ülése. Az ülésen elfogadtuk a 2021-2027 közötti EU programozási időszakra való felkészülés stratégiáját, a megyei pályázatok és projekttervek elkészítését különös tekintettel a Szlovákia Operatív Programra illetve Szlovákia Felújítási Programjára a jelzett programozási időszakban. Számunkra a legfontosabb, hogy az EU forrásaiból építkező fejlesztések és beruházások a megye egész területén, kiegyensúlyozottan legyenek megvalósítva. Sőt, a megye hátrányos, leszakadó régiói – Ipoly-mente, Alsó Garam-mente és részben Duna-mente - pozitív diszkriminációban részsüljenek, kiemelt figyelem háruljon irányukba a fejlesztések terén. Mivel az EU-időszak végén, 2027-ben bezárul Szlovákia és a térség további 9 országa számára az EU Kohézió Alapja – ebből támogatja Brüsszel az utak, vasutak, autópályák, vízgazdálkodási beruházások megvalósítását, vagyis a legköltségesebb beruházásokat – kiemelten fontos, hogy e területeken a megyében és azon belül a déli régiókban megvalósításra váró stratégiai beruházások addig megvalósuljanak, vagy a megvalósítás közelébe kerüljenek.

A megyei testület jóváhagyta a 2021. gazdasági év zárszámadását. Üzemi szinten 3,2 millió veszteséget termelt – különösen a járvány utóhatásai és az ősztől jelentkező árvágta miatt – ám a pénzügyi tranzakciókkal, amelyek pozitív irányba billentették a tavalyi mérleget a megye a tavalyi évet 17,6 millió gazdasági többlettel zárta. Az összeg a megye tartalékalapjába vándorol. Bizonyára szükség lesz rá a következő hónapokban, években a ránk váró erőteljes árvágta és a kormány legiszlatív tervei miatt, melyek alapján jelentősen, érezhetően meg szeretné kurtítani a megyei és a helyi önkormányzatok legfontosabb bevételi forrásait, a magánszemélyek jövedelmi adójából visszajuttatott adóhányadot.

A megyei önkormányzatban módosítottuk Nyitra megye idei költségvetését. A számos módosítás közepette, 160 ezer eurót biztosítottunk az Ipolyság és az államhatár közötti II. osztályú út burkolatfelújításának többletköltségeire, hiszen az IROP pályázatból építkező beruházás esetében a közbeszerzés a vártál magasabb összeggel zárult. Ami nem meglepő a tekintetben, hogy 2021 végéig az utak burkolatfelújításának ára meredeken csökkent, ám az év kezdetétől meredeken emelkedik. 177 ezer eurót biztosítottunk a Kovácspataki Duna Idősek Otthonának, mivel júliusban átveszi és elkezdi a Szalkán megépülő idősek otthonának üzemeltetését. Az év végéig ekkora összegre lesz szükség az új intézmény üzemeltetésére, a 25 gondozott ellátására. A komáromi Szakközépiskola számára megítéltünk 742 ezer euró támogatást, új, korszerű műhely megépítésére. 105 ezer euró megyei támogatáshoz jut a Nyitra Megyei Futballakadémia, amely a megyei forrásokat a járási székhelyeken és Párkányban tevékenykedő futballklubok diák- és ifjúsági csapatainak rendelkezésére bocsájtja elősegítve ezzel, hogy a korosztályos csapatokat edző szakemberek méltóbb körülmények között dolgozhassanak, akár a tehetségek felkutatását is felvállalják.

A megyei testületben a beérkezett pályázatok alapján megítéltük az egyszeri alaklomra szóló megyei támogatásokat új körzeti orvosi rendelők vagy a korábbiak helyén ismét megnyíló körzeti rendelők számára. A 4 eredményes pályázat közül a megyei támogatással egy körzeti orvosi rendelő nyílt meg Párkányban és egy körzeti fogászati rendelő Érsekújvárban.

Megvitattuk és a megyei testületben jóváhagytuk a megye tulajdonában levő II. és III. osztályú utak mentén levő hidak állapotáról szóló részletes jelentést. A jelentés alapján, a legrosszabb állapotban, a 7., 6. és 5. besorolásban levő hidak gyors és alapos felújításáról is döntöttünk. Ezek felújítása 2023-tól veszi kezdetét, fokozatosan az előre jóváhagyott pénzügyi stratégia és a lehetőségek alapján. A legtöbb felújításra váró híd a Lévai járásban található.

Mivel a napokban eldőlt, hogy a Pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért Intézete nem támogatta meg új, villamosított vasúti pályaszakasz megépítését Nyitra és Vágtornóc között 19 km hosszúságban, elősegítve ezzel a gyors és környezetkémélő tömegközlekedést a megyeszékhely és a főváros között – egyébként Nyitra az egyetlen megyeszékhely, amely nincs összekötve korszerű, villamosított vasúti pályán a fővárossal hosszabb kerülő nélkül – a megyei önkormányzat erőteljesen tiltakozott az állami hivatal döntése ellen. Megvitattuk a tiltakozás egyes formáit, változatait, amelyek hamarosan életbe lépnek.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője

Címkék: Farkas Iván ,