A kormány intézkedései miatt nehéz helyzetbe jutottak az önkormányzataink. Erről tájékoztatták ma a sajtót a Szövetség politikusai. Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs alelnök, Farkas Iván (Muzsla polgármestere) és Balódi László (Hodos polgármestere) javaslatokat is megfogalmaztak a helyzet javítása érdekében.

Forró Krisztián hangsúlyozta, hogy a kormány rendelkezései térdre kényszerítik az önkormányzatokat. A Szövetség egyetért a béremelésekkel és a szociális intézményekben lakók megérdemelt támogatásával is, ám az állam nem biztosítja az ehhez szükséges anyagi forrásokat.

Ugyancsak nagy terhet jelent az építésügyi törvény tervezett módosítása, és az energiaárak két-háromszorosára való emelkedése is. Ez utóbbival kapcsolatban javasolják a kormánynak, hogy egyharmadára csökkentse az energiaárak hozzáadott értékadóját (áfa), ezzel nem csak az önkormányzatoknak, hanem az ország valamennyi polgárának segítenének. Az energiaárak emelkedésének margójára a pártelnök megjegyezte, elfogadhatatlan, hogy az állam azon nyerészkedjen.

Mózes Szabolcs a beterjesztett építésügyi törvényt bírálta. Rámutatott, hogy az új jogszabály elvenné az önkormányzatoktól a területükön folyó építkezések felügyeletét, a kormány pedig központi építésügyi hivatalt működtettetne.

Farkas Iván a sajtótájékoztató témájának időszerűségéről is szólt, ugyanis holnap az önkormányzatok társulása (ZMOS) tiltakozó nagygyűlést szervez. Elmondta, hogy Dél-Szlovákia önkormányzatait hosszú évek óta sújtják a különböző szabályozások is, például csak a támogatások tengerszint feletti magassághoz való kötésével évente mintegy 60 millió eurót veszítenek a déli régiókban élő települések.

Balódi László szerint a kommunikációt tekintve egyértelmű, hogy a kormány nem tekint partnerként az önkormányzatokra.

Forró Krisztián tájékoztatott arról is, hogy az önkormányzatok támogatásának tengerszint feletti hátrányos megkülönböztetése miatt Őry Péter (a Szövetség elnökségének tagja, Csallóközcsütörtök polgármestere) az Európai Parlamenthez fordult, a testület Petíciós Bizottsága pedig elfogadta a beadványt. (ON/Felvidék.ma)