Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter június 21-én, hétfőn Pozsonyba látogatott, ahol részt vett a szlovák parlament által szervezett családügyi konferencián.

A miniszter felidézte: a konferencián többször elhangzott, hogy Szlovákia számára a családpolitika terén Magyarország követendő példa, hiszen tíz éve folyamatosan a családok támogatására összpontosít, amit az is mutat, hogy a magyar kormány az elmúlt években háromszorosára emelte a családoknak juttatott összegeket a költségvetésben, és folyamatosan újdonságokat vezet be ezen a téren. „Azt szeretnénk, hogy Magyarországon ne legyen anyagi akadálya a családalapításnak vagy a további gyermekvállalásnak, ezért dolgozunk már következetesen tíz éve, és ennek már látszanak az eredményei is” – jelentette ki Novák Katalin.

Mint fogalmazott, látogatásának egyik oka, hogy segítsen abban, hogy a családbarát kormányzás Szlovákiában is megkezdődhessen, s ezzel összefüggésben egy kétoldalú találkozón is részt vesz Milan Krajniak szlovák munka-, szociális és családügyi miniszterrel.

A konferenciát követően Novák Katalin az MKP pozsonyi székházában tett látogatást, ahol többek között Forró Krisztián, az MKP elnöke mellett Bárdos Gyulával, a CSEMADOK elnökével, valamint Pető Tiborral, Magyarország pozsonyi nagykövetével találkozott.

A Felvidék.ma megkeresésére Forró Krisztián portálunknak elmondta: a miniszter asszony üdvözölte, hogy az MKP országos tanácsa a hétvégén jóváhagyta azt az alapszabályt, ami mentén működni fog majd az egységes magyar párt.

A nemzeti újrakezdés évében pedig a Felvidékre érkező támogatásokkal kapcsolatban az MKP elnöke köszönetét fejezte ki a közösség nevében Magyarország kormányának.

Megvitatták a magyar kormány által foganatosított családtámogatási intézkedések tapasztalatait és az újrakezdés évében a Felvidéken is alkalmazható családtámogatási lehetőségeket, hiszen a Köldökzsinór program keretében 2018. január 1-jétől a magyarországi családtámogatási ellátási formák közül két juttatás elérhetővé vált a Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarok számára is. E két támogatási forma az anyasági támogatás és a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény). A támogatási kérelmet a gyermek születésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz.

Címkék: Forró Krisztián ,