Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere hivatalos pozsonyi látogatása során felkereste az MKP pozsonyi székházát is, ahol Forró Krisztián pártelnökkel és az MKP további vezető tisztségviselőivel tárgyalt.
A Magyar Közösség Pártja tárgyalódelegációjának Forró Krisztián elnök mellett a tagja volt még Köpöncei Péter, az MKP OT elnöke, Berényi József, Cziprusz Zoltán és Farkas Iván alelnökök, illetve Biró László pártigazgató. A tárgyalás után Forró Krisztián és Szijjártó Péter tájékoztatták a sajtót.
Forró Krisztián örömmel látja, hogy folytatódik az a hagyomány, hogy a magyar kormánytagok pozsonyi látogatásaik során az MKP-val, mint stratégiai partnerrel is eszmecserét folytatnak. Tárgyaltak a határok átjárhatósága könnyítésének lehetőségeiről. Köszönetet mondott azért, hogy szeptember elején a magyar kormány a felvidéki pártelnökök közösen írt levelére reagálva újabb határátkelőhelyeket nyitott meg. Az MKP elnöke hangsúlyozta, közös érdek, hogy a két ország sikeres legyen, hiszen Szlovákiában élünk, Magyarország sikere pedig a felvidéki magyar közösség nemzeti öntudatát erősíti. Emlékeztetett arra is, hogy ezt Magyarország számos területen segíti, ahogy mutatja a több száz magyar óvoda építése, felújítása, illetve a felvidéki magyar vállalkozók támogatása.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a felvidéki magyar nemzeti közösség ezután is számíthat Magyarország támogatására. Úgy látja, Szlovákia és Magyarország kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most, és ez jó hír a felvidéki magyarság számára is.Tájékoztatott arról, hogy a gazdaságfejlesztési program keretében Magyarország 21 milliárd forinttal támogatta a felvidéki magyar vállalkozásokat, illetve a két ország gazdasági kapcsolatainak erősítését. Ma a szlovák közlekedési miniszterrel a két ország településeit összekötő vasúti személyforgalom újraindulásáról is tárgyalt. A felvidéki magyar politikai egységről folytatott tárgyalások margójára a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az itt élő magyarság képviselőinek kell elérniük azt, hogy legyen képviseletük Szlovákia parlamentjében. „Ha körülnézünk, látjuk, hogy ott erős és hatékony a nemzeti közösség képviselete, ahol azt egységesen tudják megvalósítani” – mondta Szijjártó Péter. (on/felvidek.ma)