Hétfőn lezajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 21. képviselő-testületi ülése. Hosszú, három hónapig tartó huzavonát követően az ülésen végre eldőlt: Nyitra megye 2020-ban is anyagi támogatást nyújt a helyi kultúrára, a helyi sportra, idegenforgalomra és a LEADER-társulások projektjeire. Első ízben lesz támogatva körzeti orvosi rendelő megnyitása olyan községben, ahol korábban működött, ám időközben megszűnt vagy korlátozták. Egészen pontosan, Kürtön. Az előző testületi ülésen a megyei testület megítélte a megyei támogatásokat a műemlékek megóvására, fejlesztésére. Korábban megítélte a megyei támogatásokat a szociális-egészségügyi szolgáltatások fenntartására.

A megyei tanács két korábbi ülésén, valamint a megyei képviselőtestület korábbi tanácskozásain sem született megállapodás a megyei támogatások megítéléséről. Két hónapja azt javasoltam, a megyei hivatal küldjön elektronikus levelet mind az 1800 pályázónak, hogy válaszlevelükben jelezzék, a járványra való tekintettel megszervezik-e azt a rendezvényt vagy megvalósítják-e azt a beruházást, amelyre tavaly októberig pályázatukat benyújtották. A pályázók kétharmada azt válaszolta, hogy megszervezi a rendezvényt vagy megvalósítja a beruházást. Ők az eredményes, sikeres pályázók. A megvalósítás tartalma nem térhet el attól, amit megpályáztak, ám a rendezvény időpontja objektív okok végett eltérhet attól, amit a pályázatban lefektettek. Később is megvalósíthatják, illetve a már megvalósított rendezvényre utólag is megkapják a megyei támogatást.

A jövő évi megyei támogatásokat illetően jó tudni, hogy a pályázatok rendeletei módosultak. A 2021-es megyei támogatásokra immár szeptember végéig kell benyújtani a pályázatokat. A pályázati felhívások már megjelentek a megye honlapján. Sok sikert kívánunk a jövő évi megyei támogatás elnyeréséhez és a pályázatok megvalósításához!

A megyei önkormányzat a Covid-19 járvány következményeként, a csökkenő bevételek miatt lecsökkentette 7,8 millió euróval a megye idei költségvetését, a dologi kiadások összegét. Eldöntötte, hogy újabb pályázat lesz meghirdetve a komáromi Szinnyei József könyvtár igazgatói tisztségére, valamint a lévai Barsi Múzeum igazgatói tisztségére.

Az MKP megyei képviselőcsoportja nevében benyújtottam két határozati javaslatot: záros határidőn belül össze kell hívni a megyei tanács ülését, amelyen a közlekedési szakbizottság tagjaival együtt elemezni fogjuk Nyitra megye hiányos, elavult magasabb rendű közlekedési infrastruktúráját. Nyitra megye az egyetlen, amelyet elkerülik az autópályák (tervek szintjén is, csupán gyorsforgalmi útja van), Nyitra városa az egyetlen megyeszékhely, amely nem rendelkezik villamosított vasútvonallal, a megye déli járási székhelyeinek (Komárom, Érsekújvár, Vágsellye) lakossága naponta szenvedi el az elkerülő utak hiányát, hiányzik az olyannyira szükséges észak-déli tengely (Nyitra – Érsekújvár – Komárom). A tanács kiértékelné az aktuális helyzetet, majd a megyei hivatal elemzést készít a nyilvánosság, a megye lakossága valamint a kormányzati felelősök részére. Itt az ideje az erőteljes lobbizásnak és a hiány lefaragásának! A megyei testületnek kell lobbiznia az állami szerveknél, hogy az állami hatóság végezze el alapvető feladatát, korszerűsítse az állami közlekedési infrastruktúrát.

A másik határozat arról szólt, hogy a megyei utak 2015-től megvalósított burkolat-felújítása az egyes szakaszokon komoly kivetnivalót hagy maga után. Keresztirányú repedések, hosszanti irányú perforációk találhatók számos helyen. Viszont a kivitelezők 60 hónapos garanciát vállaltak a felújított szakaszok minőségére, tartósságára. A Megyei Útkarbantartó Vállalat, R.t. dolgozói végezzék el a 2015-től felújított szakaszok felülvizsgálatát és azokon a szakaszokon, ahol hiányosságok mutatkoznak, a megye, mint az utak tulajdonosa a kivitelezővel végeztesse el a garanciális javításokat. Máskülönben néhány éven belül a téli fagy tönkreteszi a felújított útszakaszok egy részét. Ugyanis a megye vagyonát illene megóvni, megvédeni. A megyei önkormányzat mindkét határozati javaslatomat elfogadta.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Címkék: Nyitra, Farkas Iván ,