2020. augusztus 7-én kevéssel tíz óra után, az MKP pozsonyi székházában asztalhoz ült a mérhető támogatással bíró három magyar, illetve magyar szavazókat megszólító párt (MKP, Most-Híd, Összefogás) legfelsőbb képviselete, hogy az egység irányába mozduljanak el. A tárgyalást a három ötfős küldöttség egy kis szünettel egészen a 13 órára meghirdetett sajtótájékoztatóig folytatta.
A sajtótájékoztatón az elnök urak, az MKP részéről Forró Krisztián, a Most-Híd részéről Sólymos László, az Összefogás részéről pedig Mózes Szabolcs megerősítették azon szándékukat, hogy a legközelebbi választásokon már egy zászló alatt, egységes pártként fogják képviselni a magyarságot és a déli, illetve keleti régió lakosait.
A legközelebbi közös aktus egy szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírása lesz, amely megerősíti a sajtótájékoztatón szóban kinyilatkoztatott elhatározást, valamint közös koszorúzás a komáromi Szent István-szobornál az államalapítás ünnepe alkalmából, augusztus 20-án.
A sajtótájékoztatón a felek abban is megegyeztek, hogy a közös párt jogi és szervezeti formáját szakértői csoport véglegesíti majd, de addig sem áll semmi az útjában annak, hogy bizonyos ügyekben egységesen lépjen fel a három párt.
Ami a kisebb pártokat és politikai mozgalmakat illeti, az elhangzottak alapján az új pártba mindenki számára, aki a közösségért szeretne dolgozni, nyitott az út.