Őry Péter, az MKP OT-elnöke által Igor Matovič kormányfőnek küldött második hivatalos levelének tartalmát ismertetjük. Ebben  az MKP megfogalmazta a párt és a felvidéki magyar közösség azon elvárásait, javaslatait, amelyeket szívesen látna a formálódó kormányprogram részeként. A múlt héten az első levél tartalmát tettük közzé, ezúttal a koronavírus-járvány kapcsán az önkormányzatokat érintő felvetéseinket tartalmazó második levelet összegezzük.

A Magyar Közösség Pártja, mint a felvidéki magyar nemzetközösség legmeghatározóbb politikai képviselete az alábbi javaslatokkal fordult a Matovič-kormányhoz, arra kérve a kormányfőt és hivatalát, hogy amennyiben módjukban áll, a készülő kormányprogram kapcsán vegyék figyelembe a Szlovákiában kisebbségben élő legnagyobb nemzeti közösség elvárásait is.

A múlt héten az első levél tartalmát tettük közzé, ezúttal a koronavírus-járvány kapcsán az önkormányzatokat érintő felvetéseinket tartalmazó második levelet összegezzük és osztjuk meg Önökkel.

A koronavírus-járvány kapcsán javasoltuk, hogy a kormány intézkedései által ne csak a KKV-ket és a nagyobb cégeket kártalanítsa az állam, de az önkormányzatokat is, amelyek országos szinten mintegy 190 ezer embernek adnak munkát. Ez ügyben az alábbi követeléseket fogalmaztuk meg:

- az önkormányzati alkalmazottak is kapják meg korábbi bérük legalább 80 %-át

- az állam kompenzálja a személyi jövedelemadó csökkenése folytán keletkező önkormányzati bevételkiesést

- az önkormányzatok is halaszthassák el hiteleik törlesztését (beleértve az Állami Lakásfejlesztési Alap felé) és az alkalmazottak után fizetendő elvonásokat

Amennyiben érkezik hivatalos válasz a felvetéseinkre, sajtótájékoztató vagy sajtóközlemény keretében értesíteni fogjuk Önöket annak tartalmáról.

Címkék: Őry Péter ,