A nemzeti régiók rendszerének kialakítása a magyar közösségek számára kulcsfontosságú cél és feladat a közös uniós lét keretében. Olyan ez, mint egy társasház, ahol laknak sokféle emberek, módosabbak, szegényebbek, befolyásosabbak, kevésbé befolyásosak, különböző nyelvet beszélők és más-más nemzeti és vallási identitásúak. A lényeg az, hogy a házi rend ne semmizze ki azokat sem, akik e közösségben kisebbségben vannak. Legyen beleszólásuk, hogy a ház hogyan működik, de főleg, hogy a nekik, arányosan járó jogokkal és pénzügyi kerettel önállóan rendelkezhessenek. Ne a nagyobb lakásokban élő, gazdag és befolyásosabb szomszédok döntsék el, hogy a nekik járó támogatást mire költsék el. Ők maguk határozhassanak, hogy számukra mi a fontos javítani, szépíteni való a saját kis lakásukban.
Számunkra, felvidéki magyarokra is valami hasonló vonatkozik. Mint őshonos közösségnek, nekünk is jogunk van a saját szülőföldünk sorsáról dönteni, és ehhez jogunk van a számarányunknak megfelelő uniós forrásokat saját belátásunk szerint felhasználni.
Röviden erről szól ez az uniós kezdeményezés, amely egyelőre csupán egyfajta nyitánya egy hosszú jogi folyamatnak, de ahhoz, hogy az uniós törvényhozás egyáltalán foglalkozzon a nemzeti régiók jogállásával, ahhoz szükség van az uniós polgárok bizonyítható támogatására. Mégpedig legalább egy millió hiteles aláírásnak kell összegyűlnie, amihez minden magyarok által lakot uniós ország lakossága hozzájárulhat. Természetesen nem csak a magyarokról szól ez a kezdeményezés, minden európai őshonos nemzeti közösség képviselője támogathatja azt, éljen bárhol az Unió területén.
Bízunk abban, hogy most, hogy a lakosság többsége otthoni munkavégzésre, kényszerpihenőre ítéltetett a koronavírus-járvány következtében, akad egy kis idő arra, hogy a kezdeményezést minél többen - online módon - ellássák virtuális kézjegyükkel. Mivel jelenleg a fizikai aláírásgyűjtés szinte lehetetlenné vált, ez az egyetlen módja annak, hogy támogassunk egy olyan kezdeményezést, amely nemcsak a mi jövőnk, de leginkább gyermekeink és unokáink jövője szempontjából kimondhatatlanul fontos lehetőség. A miérteket vélhetően senkinek nem szükséges részletesen elmagyarázni.
Kérjük Önöket, hogy, amennyiben fizikailag vagy online módon még nem írták alá a petíciós ívet, tegyék meg ezt mielőbb, és szóljanak családtagjaiknak, ismerőseiknek is, hogy ők is csatlakozhassanak. Az egész aláírási procedúra nem vesz igénybe 5 percnél többet!
További informéciót a www.nemzetiregiok.sk oldalon találnak.
Köszönjük az együttműködésüket! Ez is csak együtt sikerülhet!
Magyar Közösség Pártja,
Sajtóosztály