Tegnap Szlovákia 2919 településén tartottak önkormányzati választásokat, a Magyar Közösség Pártja a statisztikai hivatal adatai alapján 99,6%-os feldolgozottságnál (8 órakor) önállóan indulva 115 polgármesteri helyet szerzett.

Ez több mint négy évvel ezelőtt (akkor 107 volt). A Most-Hídnak a magyarok által lakott járásokban 105 polgármestere van (ebben vannak szlovák települések is), és 22 az északi, nem magyarok által lakott járásokban. A magyarok által lakott települések eredményeiről majd külön cikkben tájékoztatunk, a végleges adatok ismertté válását követően.

Magyarok által a legnagyobb számban lakott felvidéki községek

Alábbi összeállításunkban – a Statisztikai Hivatal hivatalos adataira támaszkodva – azokat a településeket vesszük szemügyre, melyekben legalább háromezer a magyarok lélekszáma.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint 28 ilyen település van.

Többségük város, de van közöttük néhány község is. Konkrétan a következő településekben él több mint 3000 magyar (számukat zárójelben tüntettük fel): Komárom (magyarok száma: 18 506), Dunaszerdahely (16 752), Pozsony (14 119), Érsekújvár (8 863), Gúta (8 201), Somorja (7 309), Rimaszombat (7 298), Nagymegyer (6 696), Párkány (6 624), Kassa (6 382), Fülek (5 792), Királyhelmec (5670), Nagykapos (5 604), Bős (4 711), Galánta (4 623), Ipolyság (4 410), Tornalja (4 331), Rozsnyó (3 909), Zselíz (3 501), Nádszeg (3 414), Ekecs (3 366), Vágsellye (3 333), Szepsi (3 279), Tardoskedd (3 234), Marcelháza (3 228), Udvard (3 208), Léva (3 202), Ógyalla (7 751 lakos, magyarok száma: 3 196 ). Ezen 28 településen (többnyire városok, ám néhány nagyközség is van közöttük) egyébként 173 ezer magyar él, tehát több, mint a felvidéki magyarság egyharmada. Az MKP 5 várost vezet, a Most-Híd 2-t.

  1. Komárom: Keszegh Béla (Független) – 58,86%
  2. Dunaszerdahely: Hájos Zoltán (MKP) – 44,19%
  3. Pozsony: Matús Valo (PS) – 36,60%
  4. Érsekújvár: Otokar Klein (Független) – 70,35%
  5. Gúta: Horváth Árpád (MKP) – 46,93%
  6. Somorja: Orosz Csaba (MKP) – 58,76%
  7. Rimaszombat: Jozef Simko (Független) – 58,02%
  8. Nagymegyer: Holényi Gergő (Független) – 31,91%
  9. Párkány: Szabó Jenő (Független) – 56,09
  10. Kassa: Jaroslav Polacek (SaS, KDH, MKP, Nova, OKS) – 43,29%
  11. Fülek: Agócs Attila (Most-Híd) – 100%%
  12. Királyhelmec: Pataky Károly (Most-Híd) – 100%
  13. Nagykapos: Peter Petrikán (Független) – 54,22%
  14. Bős: Fenes Iván (MKP) – 44,02%
  15. Galánta: Peter Paska (Független) – 45,66%
  16. Ipolyság: Gregor István (Független) – 52,93%
  17. Tornalja: Szögedi Anna (MKP) – 42,69%
  18. Rozsnyó: Michal Domik (Független) – 32,87%
  19. Zselíz: Juhász András (Független) – 78,04%
  20. Nádszeg: Kacz Éva (MKP) – 61,88%
  21. Ekecs: Polák László (MKP) – 59,11%
  22. Vágsellye: Belicky Jozef – 100%
  23. Szepsi: Slavomír Borovsky (Független) – 54,86%
  24. Tardoskedd: Tóth Marián (Most-Híd) – 100%
  25. Marcelháza: Varga Ervin (MKP – Most-Híd) – 100%
  26. Udvard: Branislav Becik (Független) – 100%
  27. Léva: Ján Krtík (Független) – 100%
  28. Ógyalla: Peter Zavodsky (Független) – 28,52%

Pozsonypüspökin Pék Zoltánt (Most-Híd, SaS, BK, OKS, Nova) választották polgármesternek.

66 községben csapott össze egyedül indulva az MKP és a Most-Híd

66 olyan község volt, ahol sem az MKP, sem az Most-Híd nem kötött koalíciót a polgármesterjelöltet illetően, hanem önállóan indulva mérettettek meg. Ezekből 33 MKP-győzelem született, 25 esetben a Most-Híd jelöltje lett a polgármester, s volt 8 település, ahol pedig független jelölt győzött.

Az MKP 33 győzelme:
Ajnácskő, Almágy, Alsólánc, Barsbese, Béna, Csallóközcsütörtök, Dobóca, Gömörmihályfa,
Hárskút, Inám, Izsa, Jeszte, Kálosa, Kaposkelecsény, Kéty, Királyrév, Magyarhegymeg,
Nádszeg, Nagybodak, Nagytárkány, Palást, Perbete, Pered, Szalatnya, Szécsénykovácsi, Szete, Szímő, Vásárút, Vecseklő, Vezekény, Zetény, Zsarnó, Zsemlér

A Most-Híd 25 elsősége: elsősége: Abara, Áj, Bátka, Darnya,
Felsővály, Felsővámos, Gömör, Hanva, Hegyi, Jányok, Korláti, Kóvár, Kuntapolca, Melléte, Nemesradnót, Óvár, Pat, Perbenyik,
Pólyán, Rakottyás, Sirak, Szentpéter, Szolnocska, Torna, Virt

Koalíciós polgármesterek

Az MKP és a Most-Híd alkotta kettős koalíció 31 polgármesteri helyet jelentett. Az MKP más koalícióban 21 polgármestert jegyez.

Önkormányzati képviselők

Az előzetes adatok szerint 1242 önállóan induló MKP-s önkormányzati képviselő van, a Most-Hídnak 910.

Forrás: Felvidék.ma/on

Címkék: Környi Zoltán ,