Esterházy János végső nyugalomra helyezésének első évfordulója alkalmából ünnepi szabadtéri szentmisére került sor az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban. Egyúttal megszentelték a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna három harangját, köztük a Ferenc pápa által megáldott Esterházy János-emlékharangot is.

A Nyitrai Egyházmegye püspöki helynökének, Ďurčo Zoltánnak a védnöksége alatt szervezett eseményre szeptember 15-én a délelőtti óráktól kezdve folyamatosan érkeztek a zarándokok az Esterházy János Zarándokközpontba, hogy lelki programokkal hangolódjanak a szentmisére. Az emlékmúzeum és a kápolna megtekintése mellett Karaffa János plébános vezetésével a Hűség keresztútját is bejárhatták az érdeklődők.

A helyi Nefelejcs Hagyományőrző Gyermekcsoport, az Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus és az Arcanum Ifjúsági Kórus népdalokkal, egyházi népénekekkel és egyházi énekekkel színesítette az emléknap programját. Esterházy János üzenetét dr. Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Esterházy-kutató tolmácsolta a közönségnek.

Az ünnepi szentmisén részt vett Esterházy János lengyel rokonsága: Esterházy János Mariska húgának lánya, Jadwiga Stachura, és Mariska unokája, Elzbieta Lastowiecka a családjával, valamint jeles közéleti személyiségek és politikusok is tiszteletüket tették.

Jelen volt Csáky Pál, az Európai Parlament képviselője, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Menyhárt József, az MKP országos elnöke, Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetég alelnöke, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke, valamint Gubík László, az Esterházy Akadémia igazgatója. A szertartáson részt vett Andrej Scabert, Marek Jedraszewski krakkói érsek személyes megbízottja és Michal Klis, a krakkói Szent II. János Pál-templom kanonokja. Az eseményre elzarándokolt a lengyel Bukowina Tatrzanskában működő Népház ifjúsági néptánccsoportja is.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök prédikációjában kiemelte: Esterházy János élete példaértékű. Nehéz történelmi időszakban tudott áldozatot hozni a keresztény hitért és a valódi értékekért. Az áldozat soha nem pazarlás, nem kidobott energia, mert mindig megtérül.

A zarándokközpont, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület és a Pázmaneum Polgári Társulás Esterházy János-emlékéremmel és oklevéllel jutalmazta Ďurčo Zoltán püspöki helynök, Károly Frigyes, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gimnázium nyugalmazott igazgatója és Lencsés Zsolt festőművész munkásságát.

Csáky Pál, az Európai Parlament képviselője a szentelésre váró harangok előtt Paulisz Boldizsárra, a zarándokközpont alapítójára emlékezett. Kifejtette, Esterházy János hamvainak hazahozatala és végső nyugalomra helyezése már akkor megkezdődött, amikor a tomboló Mečiar-korszak közepén Boldizsár megkereste őt, hogy magyar középiskolát szeretne létrehozni Zoboralján.

Az alsóbodoki vállalkozó töretlen hittel és akarattal előbb iskolát alapított, majd az akadályokat leküzdve, fokozatosan kialakította az emlékparkot és az Esterházy János Zarándokközpontot, teljesítve a mártír gróf utolsó akaratát. Szólt Esterházy megpróbáltatásairól és érdemeiről is, majd kijelentette: a látogatóknak el kell vinniük Esterházy János és Paulisz Boldizsár példáját az emberek közé. Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere, Boldizsár fia zárszavában elmondta, édesapja álmát váltotta valóra.

Esterházy Jánost nem kísérte utolsó útján a lélekharang hangja. Boldizsár életének utolsó napjaiban is a haranglábat és a harangok szentelésének szertartását tervezte, hogy a megkonduló harang pótolja ezt a mulasztást.

A Gombos Miklós harangöntő őrbottyáni műhelyében készült harangok megszentelésének szertartását Kiss-Rigó László püspök végezte. A három harang ezentúl a Szent Kereszt kápolnát szolgálva hirdeti majd a szentmisék és egyházi szertartások hírét a vidéken.

Kezdeményezték Esterházy János boldoggá avatását

A szentmise végén, a haragszentelés előtt felolvasták a krakkói érsek, Marek Jędraszewski érsek üzenetét.  Az érsek küldötte, Dr. Andrzej Scaber – aki egyben a krakkói érsekség boldoggá avatási bizottságának elnöke is – bejelentette, hogy Esterházy cselekedetei és munkássága révén megérdemli, ezért kezdeményezték a boldoggá avatást. A dokumentumokat már eljutatták a Vatikánba. Az érsek arra kéri a hívőket, hogy kitartóan imádkozzanak a szándék megvalósulásáért.

Forrás: Tóth Klára, Felvidék.ma