Az MKP-t képviselve tegnap részt vettem Selmecbányán azon az országos egyeztetésen, munkatalálkozón, amelyen a gazdákkal és a parlamenti (OĽaNO, SaS, Sme Rodina) illetve a parlamenten kívüli, jelentősebb pártokkal (PS- Progresívne Slovensko, KDH) tárgyaltunk és vitattuk meg azt a memorandumot, amely a mezőgazdaság reformját szolgálja, és amelyet a gazdák (Vidiek és az Élő Vidék) készítettek elő. Természetesen a gazdák szakmai kérései alapján. A Smer, MOST-HÍD és az SNS a gazdák meghívása ellenére ismét nem jöttek el. Tehát ne higgyük el egy percig sem, hogy az SNS betartja a szavát a pótföldek kapcsán, hogy esetleg törvényt fog módosítani ez ügyben! Hiába ígérgetnek most néhány magyar gazdának a Csallóközben! Nehogy bedőljünk az ócska ígéreteknek, amelyek a mezőgazdászok ellehetetlenítését okozzák. A memorandum 4 nagy fejezetből áll 11 intézményi-cselekvési és törvényjavaslatból.

Szeptemberig adtak időt a gazdák a kormánynak, vagy ismét az utcára vonulnak. Elhangzott a részünkről, főleg a parlamenti pártok részéről (SaS-Nicholsonová), hogy szeptemberig már az egész memorandumot nem tudjuk törvényi javaslatban átdolgozni - mármint a hivatalos legiszlatív eljárást betartani. Mert ahhoz 4 napon belül be kellene nyújtanunk... Maradna az október; ezért MKP-s javaslatra a szeptemberi parlamenti ülésre a pótföldekre vonatkozó negatív 2017-es szeptemberi kormánydöntést szeretnék visszavonni! Ebben mindnyájan egyetértettünk, tehát kezdeményezik a parlamenti (ellenzéki) pártok (SaS, OľANO, Sme rodina).

Úgy gondolom, hogy történelmi pillanat volt az, amikor maguk a szlovák gazdák "Vidiek" nevű érdekvédelmi csoportja mondta ki: most a déli, magyar gazdákat segítsük azáltal, hogy ezt a témát prioritásként kezeljük, és javasoljuk a szeptemberi ülésen, mert eddig ők álltak ki a mi követeléseinkért is a legharsányabban! Tehát a déli (magyar és szlovák) gazdáink Bugár Béláékkal ellentétben nem dörgölődztek miden áron a hatalomhoz, hanem őszintén, igazi magyar gazdaként vívták ki a szlovák társadalom elismerését.

                                                                                       Samu István, az MKP Országos Elnökségének tagja