Menyhárt József MKP-elnök is előadója volt a „Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében – a politikai porondon” elnevezésű fórumnak, amelyet Erdélyben, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartottak csütörtökön, a Bethlen Gábor Sátorban.

A fórumon a délvidéki, az erdélyi és a kárpátaljai magyar közösség is képviseltette magát, név szerint Darcsi Karolina (politikai-kommunikációs titkár, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Erdődi Edvina (elnökségi tag, Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma) és Toró T. Tibor (ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Néppárt). Az eszmecserét az eredeti program szerint Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója moderálta volna, ám ő ugyanakkor a Románában terrorizmus vádjával szabadságvesztésre ítélt két magyar erdélyi fiatalember, Beke István és Szőcs Zoltán védelmében tartott fórumot, így őt munkatársa, Antal Eszter helyettesítette. Eredetileg Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke volt a fórum felvidéki résztvevője, ő viszont csallóközcsütörtöki polgármesteri teendői okán nem tudott eljönni Tusványosra, ezért Menyhárt József szólt a felvidéki magyarsággal kapcsolatos időszerű történésekről.

A Kárpát-medencei fórumon is megmutatkozott, a különböző elcsatolt országrészekben más és más kérdések jelentik a jogvédelem prioritásait.

A nyelvi jogokról szólva Menyhárt József ismertette a szlovákiai jogi körülményeket, köztük a különböző nyelvtörvényeket. A kétnyelvűséggel kapcsolatban megállapította, hogy annak ellenére, hogy létezik jogszabály a kisebbségi nyelvek használatára, az a hivatalokban nem működik megfelelően. Ennek több oka van, egyrészt a törvény hézagossága (gyakran maguk a hivatalok sincsenek tisztában a jogokkal és kötelességekkel), és a szükséges anyagi források sem biztosítottak. Az MKP elnöke szerint hiába várjuk az államtól a megoldást, ezért saját kezünkbe kell venni ennek a megoldását is. A Felvidéken Bős városában ezért jött létre idén tavasszal az az önkormányzati társulás, mely ezt a munkát – a Pro Civis és a Gramma Nyelvi Iroda eddigi tevékenységére építve – végzi majd. Menyhárt József hangsúlyozta, olyan közös ügyről van szó, amely pártállásra való tekintet nélkül mindannyiunk számára fontos.

Erdődi Edvina (Délvidék) arról tájékoztatott, hogy miután Szerbiában elérték, hogy egy országos önkormányzati intézmény, azaz a Magyar Nemzeti Tanács képviselje a délvidéki magyarságot, most minél több kisebbségi jognak szeretnék lerakni a törvényes kereteit. Eredmény, hogy a kisebbségek jogait szabályozó törvényekben szankciók is vannak arra az esetre, ha azok sérülnének.

Toró Tibor (Erdély) úgy véli, hogy bár a délvidéki autonómia még sok sebtől vérzik, de legalább ott van egy alap, melyre építeni lehet. Az erdélyi magyar politika egységesen autonómiapárti.

Darcsi Karolina (Kárpátalja) Ukrajnáról szólva elmondta, hogy Európa „csodaországa”, melyben minden megtörténhet, és annak ellenkezője is. Az ukrán hatalom számára az oroszok után már a magyarok a második számú „közellenség”, nemhogy őshonos voltukat nem ismerik el, hanem „magyar nemzetiségű ukránként” tekintenek rájuk.  

Ma nemzetpolitikai fórum lesz Tusványoson, a Felvidékről Menyhárt József, a Magyar Közösség Párta vesz részt az eszmecserén.

Forrás: O.N., Felvidék.ma