A  Nagyszombat Megyei Képviselőtestület legutóbbi, 2018. június 20-i ülésén több fontos kérdésben döntött. Az egyik legfontosabb a szociális intézmények dolgozóinak fizetésemelése. Az ez évi adóbevételek kedvező alakulásának köszönhetően a megye évi költségvetési bevételének többlete 2018. május 31-ig mintegy 2 millió eurót tett ki. Ebből politikai egyezség alapján mintegy 1,1 millió eurót a megye szociális intézményeiben dolgozók bérének emelésére fordítunk. Ez az intézkedés, 1145 alkalmazottunkat érinti, akik már júniustól havonta átlagban mintegy 100 euróval magasabb fizetést vihetnek haza.

A képviselők döntése alapján a 2017-es költségvetési év bevételi többletéből a megye 1,7 millió euróval emeli azon három társaság támogatását, amelyek a Nagyszombat megyével kötött szerződés alapján buszjáratokat működtetnek. A támogatásnak köszönhetően - bár a közlekedésben drágul az üzemanyag, az utasok száma csökken és a buszsofőrök fizetése is emelésre szorul - idén nem szűnik meg egyetlen buszjárat sem a Galántai, sem a Dunaszerdahelyi járásban.

A megyei képviselőtestület továbbá jóváhagyta a Galántai és a Galgóci járást összekötő kerékpárút EU-s pályázatának társfinanszírozását - 96 ezer euró összegben. A kerékpárút megépítésével jelentősen hozzájárulunk a Komárom – Gúta – Vágsellye – Szered – Lipótvár útvonal megszületéséhez.

A képviselőtestület jóváhagyta a galántai székhelyű „Čistý deň” reszocializációs intézettel kötött bérleti és fenntartói szerződés felmondását. A határozatot - ellenszavazat nélkül - 31 képviselő támogatta, 3 tartózkodott, 1 nem szavazott.  A képviselőtestület határozatban erősítette meg, hogy a megüresedett épületekben továbbra is – a tervek szerint megyei fenntartású szociális intézmény működik majd.

A testületi döntéseken túl meg kell említenünk, hogy a nyári szünidő alatt mind a galántai, mind a dunaszerdahelyi megyei fenntartású iskolákban és szociális intézményekben jelentős épületfelújításokra kerül sor, melyekről a munkálatok megkezdésekor tájékoztatjuk részletesen a közvéleményt. 

Az MKP képviselői klubja nevében:

Berényi József, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat alelnöke

Címkék: Berényi József ,