A Nyitra Megyei Önkormányzat regionális fejlesztések bizottságában kezdeményeztük a regionális védjegyek rendszerszerű bevezetését Szlovákiában. Praktikus hozadéka az lenne, hogy az adott természetes régióban, kistérségben tevékenykedő gazdák, vállalkozók feltüntethetnék termékeiken és szolgáltatásaikon a regionális védjegyet. Ezzel nyilvánvalóvá válna, hol készült a termék, melyik természetes régióhoz kötődik. A vásárlók között egyre többen vannak olyanok, akik a helyi kézműves termékeket keresik, viszont nehezen lelnek rájuk, mert a helyi termékek, szolgáltatások többsége eddig nem volt megfelelően megjelölve, regionálisan beazonosítva. A vonatkozó törvény erre lehetőséget ad, sőt állami támogatás is megpályázható a regionális védjegyek bevezetésére és a termékek megjelölésére.

Nyitra megyében 5 regionális védjegy bevezetését tervezzük, a természetes régiók szerint. A következőket: Duna mente, Bars, Hont, Alsó-Nyitra mente és Alsó-Vág mente. (A mellékelt térképen láthatók.) Megyei szakbizottságunk a térképet az Erős Régiók Polgári Társulásától (OZ Silné regióny) vette át. Rajta a történelmi vármegyék elegye található a mára kialakult természetes régiókkal. Mivel a javasolt természetes régiók számos esetben a megyehatárokon átnyúlnak, megyék közötti egyeztetésre volt szükség. Nyitra megye szakbizottságában ezért megszerveztük a 8 szlovákiai megye közötti egyeztetést, amely Nyitrán zajlott le az elmúlt napokban. Kezdeményezésünknek komoly visszhangja volt, amit az is jelez, hogy a nyitrai szakmai egyeztetésen mind a 8 megye képviselői megjelentek. Miután a megyei önkormányzatok határozatot hoznak a regionális védjegyek bevezetéséről és használatáról, a vállalkozók és a gazdák igényelhetik a védjegy használatát a termékeiken és a szolgáltatásaikon.

A szakmai egyeztetést megelőző Nyitra megyei szakbizottsági üléseken a következő dilemmát oldottuk: csupán a nagyvállalatok és a nagyvállalkozók használhatják majd a regionális védjegyet vagy lehetőséget adunk a kis- és közepes vállalkozóknak, élelmiszeriparban tevékenykedőknek és gazdáknak is? Ez utóbbi mellett döntöttünk, hiszen éppen a kisebb és a közepes méretű vállalkozásoknak lehet létfontosságú, hogy régiójukban, ahol tevékenykednek, megismertessék fogyasztóikkal helyi termékeiket és szolgáltatásaikat. Számukra a védjegy regionális beágyazottságot jelenthet, amelynek köszönhetően régiójukban előnyre tehetnek szert. Törekvéseinket és javaslatainkat megvitatja a megyei tanács, azt követően a megyei képviselő-testület, amelynek végkifejlete egy általános érvényű rendelet lesz a regionális védjegyek bevezetéséről és használatáról. E kezdeményezésünkkel határozott lépést tettünk a természetes régiók hivatalos bejegyzéséért.

Farkas Iván
Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Címkék: Farkas Iván ,