Nagy veszteség érte a felvidéki magyar közösséget. 76 éves korában elhunyt Dr. Bauer Győző gyógyszerkutató, akadémikus, a felvidéki magyar közélet kiemelkedő személyisége.

Bauer Győző akadémikus 1942. május 31-én született Érsekújvárban. Orvos, farmakológus, diplomata. Általános iskolába Magyarbélen járt, Galántán érettségizett (1959), a pozsonyi Komenský Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet (1965). 1966–1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Farmakológiai Intézetében dolgozott, 1972-től az SZTA pozsonyi Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetének tudományos munkatársa, 1990–1998 között igazgatója. 1990-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, 1991–1996 között a Csemadok országos elnöke, 2003–2007 között Szlovákia törökországi nagykövete. Kutatási területe a neurofarmakológia. 1987-től az SZTA levelező, 1998-tól rendes tagja, az MTA kültagja. Mintegy 300 tudományos dolgozatot írt. A tudomány mellett a felvidéki magyarság sorskérdéseinek is mindig kiemelt figyelmet szentelt, kezdeményezője volt a Selye János Egyetemért Alapítványnak is.

Érdemeit többek között a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmével (2000); Pribina-kereszttel (II. fokozat) és a A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével méltatták.

Emlékét tisztelettel őrizzük, részvétünket fejezzük ki családjának, hozzátartozóinak. 

Magyar Közösség Pártja